A tudás a jövőt és a túlélést biztosítja

2022.09.12. 20:06

Pannon Egyetem: évnyitó 120 elsőssel

A munkaerőpiacon azonnal hasznosítható tudáshoz jutnak azok, akik a Pannon Egyetemen szereznek diplomát.

Arany Gábor

Havranek Evelin kezét az egyetemi zászlóra téve mondta el az eskü szövegét, minden elsőéves nevében Fotó: a szerző

Ezt is hangsúlyozta dr. Molnárné dr. Barna Katalin oktatási rektorhelyettes a PE Zalaegerszegi Egyetemi Központ hétfői tanévnyitóján, ahol 120 elsőévest is köszöntöttek.

A diploma megszerzéséhez minden támogatást megad az intézmény, de a sikerhez a hallgatók aktivitása is szükséges – mondta. Az itt megszerzett tudás a jövőnket, a túlélésünket biztosítja – hangsúlyozta az egyetemi központ főigazgatója, dr. Németh István.

Dr. Németh István így folytatta: Azt ígérhetjük, hogy élvezetes módon közvetítjük önöknek a tudást. Ez a projektalapú oktatás. Feladatokat, problémákat oldanak meg, akár az életben.

Dr. Palányi Ildikó, a gazdálkodási kar dékánja arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyorsan változó világ kikényszeríti a növekedésorientált szemlélet megváltoztatását is. Erre tekintettel kezdték el kutatni és fókuszba helyezni a vállalati fordulatkezeléseket. A kiszámíthatatlanság nehezíti a döntéshozatalt, megkívánja a gyors reagálást, a rugalmasságot. A Zöld Kampuszon már több mint egy évtizede a gyakorlatban is felkészítik a hallgatókat a felelős gondolkodásra – mondta. Mérföldkő a kar életében ez a nap, hiszen a mechatronikai, illetve gépészmérnök szak mellett idén elkezdődött a tesztmérnökök képzése, mégpedig projektalapon. Ezt dr. Horváth Krisztián, a mérnöki kar dékánhelyettese fogalmazta meg. Dr. Süle Zoltán, a műszaki informatikai kar dékánja arról számolt be, hogy a PE műszaki informatikai karára 346 elsőéves hallgatót vettek fel, közülük 34 kezdi tanulmányait Zalaegerszegen.

A hallgatókat köszöntötte Balaicz Zoltán polgármester, Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos és dr. Sifter Rózsa főispán.

A tanévnyitó ünnepségen nyújtották át négy hallgatónak a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány ösztöndíját is. Az elsőévesek az eskütételt követően elültették az évfolyam fáját, jelképezve az összetartozást, az egyetemhez kötődést, valamint a Zöld Kampusz fenntarthatósági törekvéseit is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában