Változatos program

2022.09.26. 08:00

Őszi vigasságok Nagypáliban

Nagypáliban az Őszi vigasságokon változatos programmal várták az érdeklődőket, elsősorban a helyieket.

Arany Gábor

A kitüntetés után a falubeliek körében, középen Köcse Tibor

Forrás: Arany Gábor / Zalai Hírlap

Mint Köcse Tibor polgármester érdeklődésünkre elmondta, az éveken át sikerrel megrendezett, távolról is sok érdeklődőt vonzó Napkorona Fesztivál után úgy gondolták, hogy váltani kell, hiszen a környéken mind több hasonló rendezvényt hirdettek meg. Ezért most inkább a nagypáliak igényére figyelve rendezték meg a szüreti vigasságot.

Köcse Tibor a diákokat is köszöntötte
Forrás: Arany Gábor / Zalai Hírlap

A rendezvény téri programok kezdetén off-road-versenyre várták az érdeklődőket, két kategóriában indultak a résztvevők. Délután a települést bejáró szüreti felvonulást követően táncos, zenés műsor szórakoztatta a közönséget.

A Royal Dance Studió táncosai is felléptek
Forrás: Arany Gábor / Zalai Hírlap

A nap részeként elismeréseket is átadtak az iskolai tanulmányait kiemelkedően teljesítő nagypáli gyerekeknek. Idén tizenöt diák vehetett át oklevelet és ajándékot. Ezt követően pedig az önkormányzat képviselő-testületének elismerő plakettjét nyújtották át Köcse Tibornak, abból az alkalomból, hogy 25 éve irányítja a települést. Ez idő alatt a község lélekszáma megduplázódott, napjainkra elérte a hatszáz főt. Kezdeményezte a megújuló energiák felhasználását szolgáló fejlesztéseket, és ennek köszönhetően az önkormányzat e téren már 89 százalékban önellátóvá vált. 

A Motion TSE táncosai
Forrás: Arany Gábor / Zalai Hírlap

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában