Beszámoló

2022.09.28. 19:29

Önkormányzati ülés Lentiben

Korosa Titanilla

Több intézmény és cég elmúlt évi, vagy időszakos évközi beszámolóját tárgyalta a képviselő-testület szerdai ülésén.

 

Elfogadták a Volánbusz Zrt., Lenti Hulladékkezelő Kft. és a Lenti Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft. évközi beszámolóját is a képviselők, majd a Mesevár Óvoda és a bölcsőde elmúlt nevelési évre vonatkozó éves beszámolója következett, melyeket szintén jóváhagyott a testület. Tárgyalták és elfogadták az óvoda aktuális munkatervét is. Az intézményben a vezetői feladatokat az idei nevelési évtől Szabóné Zakó Krisztina látja el, aki az ülésen a munkaterv tárgyalásánál elmondta, hogy az óvoda meglévő hagyományainak ápolása, a családokkal való jó kapcsolat tartása mellett nagyobb hangsúlyt kívánnak fektetni a gyerekek előmenetelének támogatására, a kiemelt figyelmet igénylő kisgyermekekkel való foglalkozásra. Továbbá elhangzott, hogy az intézmény kihasználtsága jó, több mint 270 az óvodások száma. Hasonlóan az óvodához a bölcsődét is szívesen veszik igénybe a szülők, az 52 férőhelyes intézményben több mint 40 gyermek ellátását biztosítják.

Döntöttek még az ülésen egyek mellett közterület elnevezéséről is. Lentihegyen a Harangláb út nevű közútról Lenti irányából Gosztola felé haladva balra leágazó, az önkormányzat tulajdonában álló, 6143 helyrajzi számú zártkert besorolású, kivett közút eddig nem rendelkezett névvel, most Horváth László polgármester javaslatára a Harangláb út elnevezést kapta. A névadás azért vált szükségessé, mert a közút mellett olyan ingatlanok találhatóak, melyek esetében házszám megállapítása szükséges.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában