Senki sem marad ellátatlanul

2022.09.27. 18:00

Megszűnik egy gyermek háziorvosi körzet Kanizsán

Október elsejétől megszűnik a 8-as számú gyermek háziorvosi körzet, melynek rendelője a Rozgonyi utca 5. szám alatt működött. Mint megtudtuk: ellátatlanul egy gyermek sem marad, a megszűnő körzethez tartozó utcákat a többi körzet között osztotta szét az Egészségügyi Alapellátási Intézmény.

Pásztor András

Az átalakuló gyermekorvosi rendelők sorában Dr Terbe Enikő 7. számú körzete marad.

Fotó: Sakony Attila

Mint azt Stimeczné dr. György Bernadette intézményvezető elmondta: a körzet megszüntetését a rendkívül alacsony ellátotti létszám indokolta, dr. Nagy Marietta gyermek háziorvos ugyanis tavaly augusztusban nyugdíjba vonult és a megüresedő praxisra nem volt érdeklődő.

A Rozgonyi utcai rendelőben dr. Terbe Enikő gyermekorvos várja a jövőben a betegeket.
Fotós: Szakony Attila

– A körzet ellátását eddig helyettesítéssel oldottuk meg, de hosszútávon nem érdemes fenntartani olyan körzetet, ahol nincs orvos – mondta az egészségügyi alapellátás vezetője. – A megszűnő körzet ellátási területe az 1.,2.,3.,7.,10.,11. számú körzetek között került felosztásra, jóllehet a legtöbb utca a szomszédos 7-es körzethez, dr. Terbe Enikőhöz került, melynek orvosi rendelője szintén a Rozgonyi utca 5. szám alatt található.

Mint azt Stimeczné dr. György Bernadette hozzátette: a szabad orvosválasztás lehetőségével élve a szülőknek természetesen joguk van a most kijelölt körzetet elhagyni és felvételüket kérni egy másik körzetbe, ám ez csak akkor valósulhat meg, ha a választott körzet orvosa vállalja az ellátást. Amúgy a kijelölt körzeti gyermekorvos köteles ellátni a beteget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában