Felújítás

2022.09.01. 18:30

Közösségi összefogásból szépülhet meg a szepetneki templom környéke

Megújulhat a szepetneki evangélikus templom kerítésének egy része, valamint a templomkertben található pajta két pályázat jóvoltából. A felújítás elkezdődött, ám az áremelkedések miatt megtorpanhat. Makoviczky Gyula lelkész viszont bízik az összetartó közösség erejében.

Benedek Bálint

A szepetneki evangélikus templom kerítését pályázati forrásból és adományokból újítják fel, mondta Makoviczky Gyula evangélikus lelkész.

Fotó: Szakony Attila

Az 1822 óta álló templom körül az eltelt évszázadok során sok minden megújult, utoljára 2011-ben a parókiát és a közösségi teret újították fel. Most a Német Nemzetiségi Önkormányzat a magyar államtól a kerítés rendbetételére egymillió, míg a Királyi Pál Kulturális Egyesület a pajta kulturális színtérré alakítására kétmillió forintot nyert.

- Az árajánlatok beérkezését követően derült ki, hogy az áremelkedések miatt pontosan még ugyanennyi pénzre, vagyis még 3 millió forintra lenne szükségünk - ismertette Makoviczky Gyula evangélikus lelkipásztor. - Ekkor gyűjtésbe kezdtünk. Szerencsére a település összefogott, a pályázatot nyert szervezetek is felajánlottak támogatást, és sok magánember adott a saját pénzéből. A helyi mezőgazdasági szövetkezet és még a katolikus gyülekezet is a jó ügy mellé állt, ami szintén melengeti a szívünket. Erős hittel és reménységgel bízunk benne, hogy a még hiányzó egymillió forint hamar összegyűlhet.

A lelkipásztor hozzátette: a gyülekezet tagjai társadalmi munka keretében bontották el a régi kerítést, tehát az nem került pénzbe. A kovácsoltvas elemek a felújítást követően később visszakerülnek a jól megerősített új építményre. A pajta állapota jelentősen megromlott, manapság tárolóként szolgál, de ha a felújítása véget ér, a közösségi rendezvények szép színhelyévé alakulhat át. A következő terveik között szerepel a parkban található parókia épületének rendbetétele, ezt utoljára tizenegy éve újították fel. A földszinten gyülekezeti terem van, az emeletét egy ugyancsak sikeres pályázatból beépítenék, a táborozó gyerekek számára szálláslehetőséget is biztosítana.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában