Több mint 200 hallgató gyűlt össze a tanévnyitóra

2022.09.23. 06:50

Két év szünet után újraindult Zalaegerszegen a Senior Akadémia

Két év kényszerű szünet után indult újra az idősebb korosztály számára tanulási és ezzel szellemi frissességet kínáló Senior Akadémia, aminek ötlete néhai Boda Lászlótól, a Zala Megyei Idősügyi Tanács egykori elnökétől származik. A kezdeményezést az idősügyi szervezettel együtt támogatja Zalaegerszeg önkormányzata, a helyszínt pedig a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központja (PE ZEK) biztosítja.

Arany Horváth Zsuzsa

Litkei Máté, a Klímapolitikai Intézet igazgatója tartotta a szemeszter első előadását Fotó: Fehér Márk

A tanévnyitóra összegyűlt több mint 200 hallgatót Balaicz Zoltánné Edit, a PE ZEK Nyelvi Irodájának munkatársa, a Senior Akadémia szervezője köszöntötte, majd  Balaicz Zoltán polgármester és dr. Németh István, a PE ZEK főigazgatója szavai nyitották meg a 2022-es év őszi szemeszterét. Az első előadást Litkei Máté, a Klímapolitikai Intézet igazgatója tartotta Energetikai hadviselés - az orosz-ukrán háború hatása Európa gazdaságára címmel. 

A Senior Akadémia újraindulása kapcsán Balaicz Zoltán polgármester elmondta, mivel a járvány miatt az emberi kapcsolatok is sérültek, jó újra együtt látni az akadémia hallgatóit. Hozzátette, a fiatalabb generáció nem lehet elég hálás az előttük járóknak, akik munkájukkal hozzájárultak a város fejlődéséhez, akiknek a tanácsaira mindig számíthatnak a fiatalok. A városvezető felhívta a figyelmet az Idősek hónapjának rendezvénysorozatára, amikor ismét mód nyílik a közösségépítésre. 

 

A tanévnyitók alkalmával csillogó szemű fiatalokkal szoktunk találkozni, mondta dr. Németh István, az egerszegi egyetemi központ főigazgatója, a Pannon Egyetem stratégiai rektorhelyettese, hozzátéve, most is ilyen hallgatókat lát a padsorokban. Tanítani annyit tesz, mint megadni a lehetőséget, tanulni pedig azt jelenti, hogy élünk a lehetőséggel, hiszen a "gondolataink formálnak bennünket". Coelho és Buddha szavait ajánlotta a résztvevők figyelmébe, kiegészítve a sajátjával: "olyan lesz a világ, amilyenné a mostani cselekvéseink teszik". Üdvözölte Zalaegerszeg elkötelezettségét az idősebb korosztály megbecsülése iránt, s azt kérte a jelenlévőktől, hogy unokáikat is intsék a zalaegerszegi egyetemi karon való tanulásra.

Litkei Máté, Balaicz Zoltánné, Balaicz Zoltán és dr. Németh István a tanévnyitó előtti percekben, mögöttük a népes hallgatóság Fotó: Fehér Márk 
 

A szemeszter első előadása aktuális témát választott, Litkei Máté, a Klímapolitikai Intézet igazgatója az energetikai hadviselést, az orosz-ukrán háború Európa gazdaságára gyakorolt hatását vizsgálta, kitérve az Európai Unió által Oroszországgal szemben alkalmazott gazdasági szankciókra. Az energetikai szektor piaci alapon való működtetése hosszú ideig eredményes versenyt generált, de válságos időben veszélyeket hordoz magában, ami ellen a stratégiai infrastruktúra állami tulajdonlása bizonyulhat hatékonynak, mondta a szakértő. Sürgető Európában az energetikai szuverenitás elérése, hiszen eddig az energiahordozók Oroszországból érkeztek a kontinensre, a háborúval és az arra adott válaszokkal azonban ez már nem így van.  A Senior Akadémia jövő héten nyelvi és életmód tanácsokat adó klubfoglalkozásokkal folytatódik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában