öbb mint százan ünnepeltek együtt

2022.09.01. 17:00

Negyedszázada alakult a Nosztalgia egyesület Iharosberényben

Iharosberényben, a zalai megyehatárhoz közeli somogyi kistelepülésen 25 éves jubileumát ünnepelte a helyi Nosztalgia Hagyományőrző Egyesület.

Benedek Bálint

Az énekkarban olykor három generáció énekel együtt

Forrás: Györke József

A rendezvényen több mint százan ünnepeltek együtt, az egyesület tagjai, vendéglátók és a környékbeli nyugdíjasklubok küldöttségei. Horváthné Szanyi Éva elnök, a közösség motorja ismertette az egyesület múltját, elért sikereit, és a távlati célokról is szólt. Büszkeséggel mondta, hogy az énekkarban gyakran három generáció, nagymama, lány és unoka énekel együtt.

Ledniczky Miklós Jánosné alpolgármester nemcsak önkormányzati vezetőként, hanem egyesületi tagként is beszélt. Személyes élményeit, visszaemlékezéseit osztotta meg a jelenlévőkkel, hogy miért jó közösségben énekelni, táncolni, színjátszást tanulni vagy akár csak beszélgetni, mulatni.

Ezután Horváth János, az egyesület keretein belül működő néptánccsoport szakmai vezetője búcsúzott a közösségtől, hiszen elköltözik a településről. Majd Stickel János, a nyugdíjas szövetség Somogy megyei elnöke Kovács Lajos plakettet adományozott az egyesületnek, elismerve a negyed évszázados színvonalas munkát. A tánccsoport a karácsonyi ünnepkör János-áldását adta elő, majd a kórus magyar és nemzetközi slágerekkel lépett fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában