320 résztvevő regisztrált

2022.09.30. 17:30

Innovációs napot tartottak az autonóm járművekről Zalaegerszegen

A magyar mobilitási innováció legnagyobb ünnepének is lehet nevezni a rendezvényt.

Arany Gábor

Forrás: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

Ezt a meghatározást Szalay Zsolt, a ZalaZONE kutatási, innovációs vezetője tette abból az alkalomból, hogy idei, immár negyedik innovációs napjukra 320 résztvevő regisztrálta magát a gazdaság, az oktatás, a politika képviseletében. A pénteki rendezvényen bemutatkoztak az autonóm légi és földi járművek fejlesztésével, alkalmazásával foglalkozó szervezetek.

– Ami itt látható, az a jövőt mutatja meg, hogy merre tart az ország és a világ – emelte ki Szalay Zsolt. Példaként említette a teleoperációt, amelynek képességeit minap az intelligens közlekedés Los Angeles-i világtalálkozóján részt vett magyar fejlesztők is szemléltették, standjukra beülve lehetett vezetni azt az autót, ami a valóságban a ZalaZONE pályáján haladt. Ezt a teleoperációt pénteken az innovációs napon is bemutatták.

Forrás: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

Szalay Zsolt arról is szólt, hogy az elmúlt évek eredményeként a ZalaZONE kiérdemelte a NATO Diana-tesztközpont minősítést, ami a védelmi célú fejlesztéseket támogatja.

Az autóipar szilícium-völgyének nevezte a ZalaZONE tesztpályát Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, amikor köszöntötte a résztvevőket.

Az emberiség története az innovációról, az újításról szól, ezt már Balaicz Zoltán polgármester fogalmazta meg. Minden eszköz, ami könnyebbé tette az emberek életét, idetartozik. Manapság, ha az innováció szóba kerül, hazánkban mind többen a ZalaZONE-ra gondolnak, mondta.

Forrás: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

Az innovációs napon részt vett Koncz Zsófia, a Technológiai és Ipari Minisztérium miniszterhelyettese, aki arról is beszélt, hogy Magyarország az első tízbe tartozik a világon a high-tech gyártásban. Európában Németországgal és Dániával vethető össze a 70 százalékos magyar high-tech részarány, ehhez nagymértékben járulnak hozzá a járműipar cégei, amelyek a hazai GDP 13-15 százalékát állítják elő. Az ebben az ágazatban dolgozók száma 2010 óta több mint kétszeresére, 170-175 ezerre nőtt Magyarországon. A miniszterhelyettes szólt arról is, hogy a hazai hozzáadott érték jelenleg mintegy 45-50 százalékot tesz ki a járműipari ágazatban, s az a szándék, hogy 2030-ra ez az arány 65 százalékra növekedjen. Hozzátette, a világméretű trendekkel lépést tartva célul tűzték ki, hogy az autonóm járművek terén egyedül, az akkumulátorgyártásban pedig Németország mellett töltsön be hazánk vezető szerepet. Ebben kiemelten számítanak a ZalaZONE-ra is, és arra törekednek, hogy a hazánkban jelenlévő mindhárom német prémium autómárka vegye igénybe a pálya szolgáltatásait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában