Kisvárosi reakciók a rezsiváltozásra

2022.09.19. 20:30

Zalalövőt és Letenyét is nehéz helyzet elé állítja az energiaárak drasztikus emelkedése

Költségvetési és finanszírozási nehézségek elé állítja az önkormányzatokat az energiaárak drasztikus emelkedése. Kiadásaik – a települések méretétől függően – több tíz-, de akár több százmillió forinttal is növekedhetnek.

Gyuricza Ferenc

A városrészi közösségi épületek fűtését tűzifával oldja meg az önkormányzat Zalalövőn. A képen Dogi János és Devecz László

Fotó: Gyuricza Ferenc

A zalai kisvárosok közül Zalalövő önkormányzata csütörtöki képviselő-testületi ülésén, a hosszú távú villamosenergia-szerződés megkötése kapcsán vitatta meg az energiaárak világszerte tapasztalható növekedéséből adódó új helyzetet. Gyarmati Antal polgármester szerint a villamos energiát illetően közel tízszeresére növekednek a költségeik, a vezetékes földgáznál pedig még rosszabb helyzet várható. Emiatt egyértelműen át kell gondolniuk a kiadásaikat, az egyik lehetőséget a közvilágítás térbeli vagy időbeni korlátozása jelentheti. A város önkormányzati vezetője azt is elmondta: a mostani helyzet mutatja meg, hogy helyes döntés volt az érintett települések részéről a Zalamenti és Őrségi Szociális Alapszolgáltatási Intézmény egyházi fenntartásba való átadása, hiszen az annak működtetéséből adódó többletterhek így legfeljebb csak közvetve érinthetik az önkormányzatokat.

- A közös önkormányzati hivatal a közelmúltban energetikai felújításon esett át, így ott szerencsére nem növekednek jelentősen a kiadásaink – folytatta a polgármester. – Az óvodánál viszont 10 millió forintos többlegköltséggel számolunk, továbbá az egészségháznál is jelentősen megnövekedhetnek a kiadásaink. Az ottani fűtésrendszer mára teljesen elavult, s bár adtunk már be pályázatot annak korszerűsítésére, elbírálása a mai napig nem történt meg.

Gyarmati Antal szerint a legjelentősebb változás a Salla Művelődési Központ és Könyvtár esetében várható. Azt kérte az intézmény vezetőjétől: programjaikat lehetőség szerint úgy szervezzék, hogy azokat szabadtéren vagy más helyszíneken tartsák meg.

- Hamarosan indul ugyanis a művelődési ház energetikai felújítása, tehát azt egy időre mindenképpen be kell zárnunk – magyarázta. – A dolgozókat átmenetileg az önkormányzati hivatal épületében helyezzük el. Azokat a programokat, amiket nem lehet szabadtéren megrendezni, az önkormányzati hivatal házasságkötő termébe, vagy az általános iskola épületébe szeretnénk átirányítani. Utóbbiról még egyeztetnünk kell a tankerület igazgatójával.

Gyarmati Antal jelen pillanatban nem tudta megmondani, meddig tarthat ez az átmeneti időszak, de abban bízik, hogy az energetikai felújítást követően a művelődési központ működtetési költségei is jelentősen csökkennek. A városrészi közösségi épületek fűtését pedig tűzifával oldják meg.

Letenyén egyelőre nem tudják, hogy a hosszú távú energiafelhasználási szerződéseket milyen kondíciókkal tudja megkötni a város, az erre vonatkozó ajánlatokat még nem kapták meg – tudtuk meg Farkas Szilárd polgármestertől, aki hozzátette: ennek ellenére az önkormányzati hivatal városfejlesztési és műszaki osztálya már vizsgálja az energiafelhasználás jövőbeni költségeit.

- Kimutatásuk szerint a jelenlegi felhasználási szinten a vezetékes földgáz esetében minimum 11-, de inkább 11 és félszeres szorzóval kell számolnunk, az elektromos áram költsége pedig várhatóan négy-ötszörösére emelkedik – mutatott rá a polgármester. – Ez több tízmillió forintos költségnövekedéssel járna, amit a jelenlegi költségvetés nem bír el. Ezért arra kértük az intézményvezetőket, hogy a saját területükön próbálják meg a takarékossági szempontokat érvényesíteni. Alapelvünk, hogy a kötelezően ellátandó feladatoknak meg kell felelnünk, az önként vállalt feladatokat illetően azonban lehetnek változtatások.

Ez utóbbiak közé tartozhat például az adventi díszkivilágítás, Farkas Szilárd elképzelhetőnek tartja, hogy ez idén elmarad. Ezt is vizsgálják, hogy a Fáklya Művelődési Ház és Könyvtár energetikai kiadásait hogyan tudnák csökkenteni, például a kastély emeleti részének lezárásával.

- Intézménybezárásról azonban nincs szó – tette hozzá rögtön a polgármester, majd kérdésünkre a többi városi intézményről is beszélt. A Hóvirág óvoda Eötvös utcai telephelyén jelenleg felújítás zajlik, az ottani két csoportot átköltöztették az önkormányzat cége által fenntartott Happy Bike kerékpáros központba, így az Eötvös utcai épületet december 31-ig biztosan nem kell fűteniük. A családsegítő központban nem várhatóak jelentős költségmegtakarítások, hiszen az ügyfeleket ki kell szolgálni, s egyelőre az önkormányzati hivatalban sem hoztak olyan szabályt, miszerint a fűtési hőmérsékletet csökkenteni kellene 18 fokra, mint ami az azonos épületben lévő járási hivatalra vonatkozik majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában