40 éves

2022.09.27. 18:30

A zalaegerszegi színház a tartalmas élmények színtere

A Hevesi Sándor Színház ebben az évadban ünnepli alapításának 40. évfordulóját. 1982-ben érkezett Ruszt József Kossuth-díjas rendező és kezdő társulata, miután az akkori város- és megyevezetés hosszú évek előkészítő munkájával teremtette meg a kőszínház lehetőségét. Az ünnepet izgalmas előadásokkal szeretné emlékezetessé tenni a 2010 óta dr. Besenczi Árpád igazgató színművész vezette színházi közösség.

Arany Horváth Zsuzsa

Vigh László átvette a színházi bérleteket Besenczi Árpád igazgatótól

Fotó: Pezzetta Umberto

E hét péntektől A tanú című szatíra szerez emlékezetes pillanatokat a nézőknek. A színház fontosságára hívta fel a figyelmet kedden Vigh László országgyűlési képviselő is, amikor átvette az ezévre szóló bérleteket a direktortól. "Az életünk maradandó élményei közül nem hiányozhatnak a színházi előadások, amely kiemelnek a hétköznapokból, így a legnehezebb helyzetben is szórakoztatva segítenek bennünket", mondta a képviselő, jelezve, az energiaválság megoldását szeretnék úgy elérni, hogy a közönség abból semmit ne érzékeljen. 
 "Mindennek úgy kell tovább mennie, mintha nem lennének rendkívüli idők", utalt Vigh László képviselő, amikor a színházról mint a zalai kultúra szentélyéről beszélt. Nem lehet eltagadni az energiaválságot, a fenntartók és az intézmények folyamatosan egyeztetnek az optimális megoldásról, ami természetesen az üzemeltetés zavartalanságát célozza. A színházszerető közönség tehát bízhat abban, hogy érdemes jegyet, bérletet váltani a Hevesi Sándor Színházba, ahol remek évadtervet állítottak össze. A közeljövőben bizonyára lesznek az ellátási láncokban gondok, de az energiaellátást Magyarországon a nagy kitettség ellenére biztosítottnak látja a kormány, hangsúlyozta a képviselő.

Dr. Besenczi Árpád igazgató a jubileumi évad bemutatóiról szólt: tartalmas, minden korosztályt megszólító előadásokkal készülnek, lesz igazi színpadi klasszikus, a XX. század visszásságait kifigurázó szatíra, közkedvelt rockballada és ismert magyar regényből készült átirat, és a hatvanas éveket idéző szórakoztató vígjáték. Készülnek az előadások, zajlanak a próbák, készen állnak, tárt karokkal várják a közönségüket. A társulat művészi alázatát kiemelve azt is jelezte az igazgató, hogy szeptember 30-án, pénteken 17 órakor koszorúznak a Göcseji úti temetőben Ruszt József sírjánál, majd 18 órakor a színházban fotókiállítás nyílik az elmúlt 40 év pillanatairól, A tanú premierje pedig 19 órakor kezdődik. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában