Paradicsom, vagy katasztrófa?

2022.09.04. 20:00

A tradíciót is felhasználják a jövő érdekében a Georgikonon

Díszdiplomákat adtak át Keszthelyen, a 225 éves Georgikon tanévnyitóján az 50, 60, 70 éve végzett egykori hallgatóknak.

Péter B. Árpád

Prof. Gyuricza Csaba: A közeljövőben dől el, hogy a világunk a technológiai paradicsom, vagy az ökológiai katasztrófa irányába tart. A rektor mellett (b-j) dr. Szabó Péter és dr. Lukács Gábor főigazgató-helyettes, illetve dr. Rózsa László, a Georgikon-campus főigazgatója Fotó: A szerző

A Balaton Színházban tartott tanévnyitón prof. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektora azt mondta: több mint száz évet foglal magába ez az ünnepség, amely a korábbi és a jövőbeni gazdászgenerációk találkozása.

Nagy Bálint: A múltból jövőt kell építeni. Az államtitkár mellett (b-j) dr. Szabó Péter és dr. Lukács Gábor főigazgató-helyettes, dr. Rózsa László, a Georgikon-campus főigazgatója, illetve prof. Gyuricza Csaba, a MATE rektora Fotó: A szerző
 

A díszdiplomák átadása kapcsán kijelentette: soha olyan fejlődés nem volt a magyar agrárium történetében, mint az elmúlt 50-60 évben, amely – a kollektivizálás után – komoly technológiai fejlődést hozott, s a hazai mezőgazdaság felzárkózott a világ élvonalához. Prof. Gyuricza Csaba arról is beszélt, a jubiláló gazdászok pályájának második felében köszöntött ránk a rendszerváltás, ami „újabb kihívást, nehézséget és egyúttal izgalmas szakmai feladatot hozott”. 

Ám talán még ennél is nehezebb feladat vár a ma és a jövő gazdászaira, mérnökeire – hangsúlyozta a MATE rektora, „hiszen még jobban felgyorsult a technológiai fejlődés, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar csúcstechnológiai ágazattá vált, s olyan fejlesztések indultak meg, amelyek révén néhány éven belül elavul a megszerzett tudás”. 

Vas díszoklevelet vett át prof. Gyuricza Csabától és dr. Rózsa Lászlótól Molnár József is Fotó: A szerző
 

Prof. Gyuricza Csaba hozzátette: például a háború és a járvány következtében is teljesen másfajta felkészültségre, életformára lesz szükség a következő évtizedekben, mivel „egyre több embert kell ellátni a világban élelmiszerrel, egyre kisebb rendelkezésre álló területről”. 

– A közeljövőben dől el, hogy a világunk a technológiai paradicsom, vagy az ökológiai katasztrófa irányába tart, s a most pályájukat kezdőkön múlik az, mit sikerül kihozni ebből a dilemmából – sommázta a MATE első embere.

Nagy Bálint államtitkár, országgyűlési képviselő azt mondta: „büszkék lehetünk történelmi múltunkra, mert Keszthely egy olyan város, amely ismeri gyökereit, s a jelen feladatai között elsőként tartja számon, hogy ebből a múltból jövőt is kell építeni”. Szerinte a Georgikon, valamint a város és a térség jövője elválaszthatatlan egymástól, és örömteli, hogy olyan szakok is indulnak, amelyek korábban nem szerepeltek a képzési kínálatban.

– Mindez bizalmat és hitet ad ahhoz, hogy Keszthely továbbra is virágzó egyetemi városa lesz a Dunántúlnak, ahol a jövő gazdászai tanulnak majd – szögezte le Nagy Bálint. 

Dr. Rózsa László, a Georgikon-campus főigazgatója kiemelte, a 225 éves intézmény ma is élő tradíciót jelent a magyar agrároktatásban, s „nagyon fontos, hogy ezt az örökséget megőrizzük és kamatoztassuk. Az integráció célja pedig az, hogy világszínvonalú intézmény jöjjön létre, „felhasználva azokat a tapasztalatokat is, amelyek a Georgikont eddig is ismertté és elismertté tették”. 

Az első évfolyamosok eskütételét követően Manninger Jenő polgármester Keszthely polgáraivá fogadta a fiatalokat, azt kívánva nekik: „érezzék jól magukat, de mindenekelőtt végezzenek eredményes munkát, készüljenek fel a jövőre”, s egy életre kötődjenek a városhoz. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában