Romantikus és ismeretterjesztő este

2022.08.15. 17:30

Pokrócokon kémlelték a csillagokat, de Farkas Bertalannal is találkozhattak Hévízen

Csillagnézős Pokrócfesztivált rendezett a Hévízi Vállalkozók Egyesülete (HVE) az Egregyi Múzeum kertjében, ahol az érdeklődők találkozhatnak Farkas Bertalannal, Magyarország eddigi egyetlen űrhajósával is.

Péter B. Árpád

Farkas Bertalan készségesen mesélt élményeiről a legfiatalabbaknak is Fotó: A szerző

Az érdeklődők múlt pénteken kora este megtöltötték a teret: a többség pokrócon foglalt helyet a romantikus, ugyanakkor ismeretterjesztő programon. Vértes Erzsébet fő szervező elmondta, tavaly az egyesület tagjai jöttek csillagot nézni augusztus idusán – csapatépítő jelleggel –, s ez annyira mély nyomot hagyott bennük, hogy elhatározták, idén programot szerveznek eköré.  

A Vega Csillagászati Egyesület tagjai hozták közelebb az égi látványt az érdeklődőkhöz Fotó: A szerző

– A csillagos ég, azt hiszem, sokakat vonz – tette hozzá a HVE tagja. – Tavaly számunkra szép élményt jelentett ez a program, s azt gondoljuk: nincs is olyan ember, aki ne szeretne egy pokrócra leheveredni, nézni az eget, közben eszegetni, iszogatni és jól érezni magát. Nekünk vesszőparipánk a közösségteremtés, ez a program is ezt a célt szolgálja, mert hiszünk abban: egyedül az ember nem megy semmire.    

A csillaglesen a Vega Egyesület tartott bemutatót; egyik távcsövük képét egy nagy vászonra is kivetítették, hogy minél többen gyönyörködhessenek a látványban.  

Jandó Attila, a civil szervezet titkára lapunk kérdésére elárulta: a Holdat, a Szaturnuszt és a Jupitert szeretnék megmutatni az érdeklődőknek, s természetesen a Perseidákat, vagyis a hullócsillagokat. 

Már a program kezdete előtt sokan érkeztek, hogy részesei legyenek a közös csillaglesnek Fotó: A szerző

– Annak hatására kezdett érdekelni a csillagászat kisgyermekkoromban, hogy Farkas Bertalan az űrben járt. Középiskolásként aztán kicsit eltávolodtam ettől a területtől, de a fiam kíváncsisága „visszahozott” – mesélte Jandó Attila, aki szerint a csillagos ég alá kifeküdni önmagában is hatalmas élmény, távcsövekkel pedig sokkal több minden látható. Leszögezte: számára fontos az ismeretterjesztés is, mert áltudományos, szenzációhajhász „információból” rengeteggel találkozni még ma is.  

Farkas Bertalan, a mindmáig egyetlen magyar űrhajós azt mondta: óriási különbség van aközött, amit gyerekként látott lentről, illetve amit tapasztalt odafönn a világűrben. 

– A felkészülés során tökéletesen megtanultam a csillagképeket, de odafönn például a Nagy Medvét nem ismertem fel, a társaimat kértem meg arra, hogy mutassák meg nekem – érzékeltette az űrhajós a különbséget. 

„Farkasberci” azt mondta: van néhány magyar jelölt, akik közül valaki ismét az űrbe juthat, s örülne, ha mielőbb megadatna másnak is az a fantasztikus élmény, amiben neki része volt, immáron 42 évvel ezelőtt.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában