Fesztivál

2022.08.08. 08:30

Margófeszt, újra Szentgyörgyváron

„Mi történhet egy 300 fős faluban a magyar kulturális élet legjavának fellépésekor...”

Arany Horváth Zsuzsa

A Széchenyi Pince, miként tavaly, ezúttal is a fesztivál fontos helyszíne lesz

Forrás: Archív/Arany Gábor

 Augusztus 11. és 13. között rendezik meg az idei Margófesztet, amelynek ezúttal is a zalai település ad otthont. Valuska László fesztiváligazgató nyilatkozott lapunknak.
– Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a tavalyi első Margófeszt nagyon sikeres rendezvénynek bizonyult Szentgyörgyváron. Minek tulajdonítja?
– Budapesten 2011 óta szervezzük a Margó Irodalmi Fesztivált, ami évi két rendezvényével és a legjobb prózakötetnek járó Margó-díjával, talán mondhatjuk, kikerülhetetlen szereplője lett a magyar kulturális életnek. Amikor 2021-ben először szerveztünk fesztivált Szentgyörgyváron, egy apró, fenntartható fesztivált álmodtunk meg, ami folyamatos párbeszédben van Zalával. Például most Beck Zoltán és Szűcs Krisztián műsorában Csengey Dénes költő szövegeit hozzák játékba, azokat, amikből nem készült dal Cseh Tamással. De a Szépírók Társaságával emléket állítunk Koplárovics Béla 20 éves góljának, amit a Manchester Unitednek lőtt. Programjaink az irodalom felől közelítenek a zenéhez, a slam poetryhez vagy a színházhoz is, mert hiszünk abban, hogy minden szöveg, és nekünk jó olvasóknak kell lennünk. Bármilyen siker csak Szentgyörgy­vár befogadó környezete és Ádovics István polgármester segítőkészsége miatt valósulhat meg, ezért bízunk benne, hogy rászolgálunk az elvárásokra.

Portré: Valuska László
Forrás: Archív/Arany Gábor


– Milyen tapasztalatok összegezhetők a tavalyi rendezvény kapcsán?
– Az első Margófeszt az ismerkedés jegyében telt, megismertük a domborzatot, a dödöllét, és hogy mit jelent egy 300 fős falu közösségével együtt szervezni egy kulturális rendezvényt. A Margót elsősorban a kíváncsiság és a felfedezés vezette Szentgyörgyvárra, és a falu történetei elkezdték megmutatni magukat: a Széchenyi pince vagy a hetvenes évek elején megszűnt iskola arra tanított minket, hogy merjünk a meglévő hagyományokhoz nyúlni, azokat újra mozgásba hozni, hiszen újak vagyunk és kíváncsiak. Kiemelt partnereink voltak, illetve idén is lesznek a Hévíz és a Pannon Tükör folyóiratok, amelyek Zalából indulva hoztak friss hangokat a kortárs magyar irodalomban. A Margófeszt mégsem irodalmi fesztivál, hanem olyan kulturális közeg, ahol három napon át meglepetések érhetik az embert, a legtermészetesebb módon fogyaszthat a látogató zenét, irodalmat vagy akár komolyzenét a helyi templomban. Idén is kedvezményes árú jegyeket biztosítunk a zalaiaknak, szeretnénk, ha minél többen jönnének.
– Mi az, ami bevált, mit szeretnének idén másképp?
– A tavalyi Margófeszthez képest több programmal készülünk, amelyek közül kiemelhetünk olyan izgalmas és friss magyar filmeket, mint A legjobb dolgokon bőgni kell, a Külön falka vagy a Bereményi Gézáról forgatott dokumentumfilm, a Bereményi kalapja. Fontosnak tartjuk, hogy ez a fesztivál párhuzamosan két alkotóközösségnek is helyet biztosít, így a Mastercard Alkotótárs ösztöndíj tízes listájának résztvevői leendő könyveik munkaterveivel pályáztak, a készülő versesköteikkel és regényeikkel foglalkozhatnak napokon át komoly szakmai felügyelet mellett, valamint a Slam Poetry Magyarországgal együttműködésben sokszínű workshopot tartunk, mert végeredményben ennél demokratikusabb műfaj nem létezik: ha mondanivalód van, kiállhatsz egy mikrofon elé és elmondhatod a szöveged. A workshop, amelyre még lehet jelentkezni, abban segít, hogy ezt a lehető legjobb formában tedd meg. Idén szélesebb gasztronómiai kínálatot nyújtunk, több koncertet és beszélgetést szervezünk, de lesz bábszínház is. A jól működő dolgokat is próbáljuk fejleszteni, így idén is könnyen meg lehet közelíteni a fesztivált busszal vagy autóval.
– A 2022-es Margófeszt hova teszi a hangsúlyokat? Zene, koncert, irodalom, folyóiratok, pódium, színház, monodrámák, beszélgetések, gasztronómia, helyi, zalai alkotók, húzónevek, generációk, stb…
– A Margófeszt a hangsúlyokat a zalai élményekre helyezi: erre a fesztiválra nem lehet azt mondani, hogy zenei vagy irodalmi, mert minden megtalálható benne, hiszen mi, fesztivállátogatóként is sokfélék vagyunk, viszont mindig a legjobbat keressük. Budapestiként tavaly a legnagyobb élményt az jelentette, hogy Bödőcs Tibor, Nádas Péter vagy Szálinger Balázs Zaláját is megismerhettük, ezért ezen a vonalon megyünk tovább. Egy biztos, ha valaki nem kíváncsi és nyitott arra, hogy mi történhet egy 300 fős faluban a magyar kulturális élet legjavának fellépésekor, annak nem való ez a fesztivál. De azt tanultuk meg, hogy Zalában kifejezetten érdeklődőek az emberek.
– Milyen programokra hívná fel különösen a figyelmet?
– Idén a Rájátszás búcsúkoncertje számít a legnagyobb dobásnak. 2011-ben egy pici és egyszeri műsort találtunk ki, amelyben dalszerzők és költők álltak párba, hogy játékba hozzák egymás szövegeit. A zenei élet izgalmas szereplői, Beck Zoltán a 30Y-ból, Kollár-Klemencz László a Kistehénből és Bérczesi Róbert a Hiperkarmából voltak az egyik oldalon, míg a másikon az azóta elhunyt Borbély Szilárd, Háy János és Karafiáth Orsolya. A fellépőkhöz csatlakozott később Erdős Virág, Grecsó Krisztián, Kemény István és Szálinger Balázs is, valamint Egyedi Péter, a Mmamt frontembere és a Heaven Street Sevenből Szűcs Krisztián. Bár a Rájátszás rendszeresen koncertező formáció lett, nem vált klasszikus értelemben vett zenekarrá, egy nyitott alkotói csoport maradt, aminek a megjelent lemezei a közös munka dokumentációjává váltak. A Rájátszás-tagok önálló projektjeikkel és szólóban is fellépnek, így például Háy Jánossal, Kemény Istvánnal, vagy Grecsóval és Kollárral beszélgetéseken és koncerteken is találkozhatunk majd. Mellettük fellép az Analog Balaton, Barkóczi Noémi, Kocsis Bence, a Papaver és a Szabó Balázs Bandája is.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában