Mura-Art Nemzetközi Festő Szimpózium

2022.08.19. 19:30

Horvát és magyar alkotók a letenyei kastélyparkban

Huszonhét alkotó, 14 hazai és 13 horvátországi képzőművész vett részt a 26. alkalommal megrendezett Mura-Art Nemzetközi Festő Szimpóziumon. A péntek délelőtti megnyitón Dömők József, a házigazda Fáklya Művelődési Ház és Könyvtár vezetője köszöntötte a résztvevőket.

Gyuricza Ferenc

A XXVI. Mura-Art résztvevői. Elöl középen Zsupán József Fotó: Gyuricza Ferenc

Kiemelte: a XXVI. Mura-Art jelentős hagyományokra épül, hiszen az egykori Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ által szervezett alkotótáborokból nőtte ki magát, illetve annak hagyományait vitte tovább. A város földrajzi elhelyezkedése, a Horvátországgal közös határ közelsége, illetve a Magyarországon élő horvát nemzetiség jelenléte miatt Letenyén ideális feltételei alakultak ki annak, hogy nemzetközivé tegyék a szimpóziumot. Az egynapos Mura-Art elsősorban képalkotó festőket vár, évente mintegy 25-30 személyt, akik szabadon alkothatnak, de azt is kérik tőlük, hogy képeik témáin lehetőség szerint köszönjenek vissza letenyei motívumok. Dömők József szerint a város épületei – például a templom, a művelődési háznak helyet adó volt Andrássy-kastély és a városháza – a kastélypark növényei, vagy a természeti környezet egyaránt alkalmas arra, hogy inspirálja a résztvevőket. A szimpóziumban végzett munkához a tárgyi feltételeket általában a Fáklya Művelődési Ház és Könyvtár biztosítja, idén azonban a szűkösebb önkormányzati költségvetés miatt mindez csak részben teljesült, ennek ellenére a résztvevők örömmel jöttek. 

- A festőink többsége régóta visszajáró vendég – folytatta Dömők József. - Vannak köztük olyanok, akik az utóbbi évek szinte valamennyi szimpóziumán jelen voltak, de mindig akadnak új résztvevők, most is van ilyen alkotónk. A résztvevőktől azt kértük, hogy az itt készült festményeiket hagyják Letenyén, a képeket a szimpóziumot záró kiállítást követően az intézményeinkben helyezzük el, illetve reprezentációs célokra használjuk őket.

A csesztregi tájképfestő Zsupán József az évek óta visszajáró résztvevők egyike. Mint mondotta, az egy nap, amit Letenyén töltenek, elegendő arra, hogy egy határozott elképzelésekkel érkező festő elkészítsen egy képet. Az is előfordul – ő idén például így járt el – hogy otthon megkezdik a munkát, majd a helyszínen fejezik be, de az is fontos, hogy a résztvevők egymást is inspirálják. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában