Sajtótájékoztató

2022.08.15. 18:30

Hamarosan elkészül a nagykanizsai Széchenyi-tér

Nemsokára végre a kanizsai polgárok is birtokba vehetik újra a Széchenyi teret, hiszen szerdán lesz a terület műszaki átadása. Ezt Berta Krisztián önkormányzati képviselő mondta hétfőn a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

Benedek Bálint

Az Éljen VárosuNK! Egyesület frakciójának tagja hozzátette: ennél a projektnél is plusz forrást kellett hozzárendelnie a városnak, leginkább a tervezési hibákból adódóan. Azonban a frakciójuk köszönettel tartozik Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. munkatársainak, hogy lebonyolították ezt a projektet. Fontos, hogy a terek megújítására a továbbiakban is nagy figyelmet szenteljenek, ezért lényeges, hogy a következő uniós ciklusban kiemelten foglalkozzanak a zsinagógával, s annak környezetével, valamint az ugyancsak a Széchenyi-téren álló munkásszállóval.

Berta Krisztán elmondta: az épület megóvása és bérlakásokká alakítása nem csak az önkormányzaton múlik. Ezt a kérdést is képviselnie kellett volna Cseresnyés Péter, ám óhajtott vele foglalkozni, pedig az épület állami tulajdon. Természetesen az országgyűlési képviselőtől függetlenül is beadták az igényünket az épületre a központi költségvetésbe.

A térrel kapcsolatban a városfejlesztő cég ügyvezetője, Czirákiné Pakulár Judit is szólt. Beszélt a "Zöld város, zöld Nagykanizsa" projektről. Kiemelte: határidőre végzett a kivitelező a munkákkal, melynek keretében 8300 négyzetméteren zajlott a beruházás, ebből 2300 négyzetméter zöld terület készült el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában