Búcsú

2022.08.15. 08:30

Felújított templom, újonnan épült játszótér Csörnyeföldön

A felújított templom szentelésével és az újonnan épült játszótér avatóünnepségével kezdődött a dél-zalai település hagyományos búcsúi programsorozata.

Gyuricza Ferenc

A közösségi érdekek jelentősége

Fotó: Gyuricza Ferenc

A templomszentelést a vasárnap délelőtti szentmise előtt végezte el Császár István, a szombathelyi egyházmegye helynöke. Köszöntőt Gálhidi Sándor muraszemenyei plébános mondott, aki arra is kitért, hogy a Nagyboldogasszony, azaz Mária tiszteletére emelt templom éppen 25 éve épült. Hóbor-Sztrahia Krisztina polgármester a felújítás menetéről szólva elmondta: az egyházközséggel karöltve még tavaly több mint 13 és félmillió forintot nyertek egy állami pályázaton, a rendelkezésre álló összegből a tavaly november 16-én megkezdett munkálatok során többek közt a nyílászárók cseréjét, a tetőcserét, a szigetelést és festést, valamint a templomhajó statikai megerősítését végezték el. 

Felújított templom, újonnan épült játszótér
Forrás: Gyuricza Ferenc

Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője előbb az egyházi épület megújítása érdekében megvalósult összefogást méltatta, majd arról beszélt, hogy az egyéni célok – például a jólét és az anyagi biztonság – mellett vannak közösségi érdekek is. Utóbbiak közé tartozik a közösséghez való tartozás érzése, amely a kisebb lélekszámú településeken domináns igazán. Az egyházi tulajdonú épületek felújításával ennek jelentőségét ismeri el a kormányzat, csak a dél-zalai térségben közel 300 millió forintot fordítanak egyházi ingatlanokra.

A folytatásban a község újonnan épült játszóterét adta át Cseresnyés Péter és Bene Csaba, a megyei közgyűlés alelnöke. Hóbor-Sztrahia Krisztina polgármester itt egyebek mellett arról beszélt, hogy a beruházáshoz szükséges közel ötmillió forintos pályázati forrást a Magyar Falu Program biztosította számukra. Bene Csaba szerint a kormányzat jó érzékkel ismerte fel, hogy a vidéki lakosság komfortos életteréhez szükség van kistelepülési vidéki fejlesztésekre. Cseresnyés Péter pedig arról beszélt, hogy az ország jó gazdasági teljesítménye és a kormány odafigyelése közösen vezetett a vidéki fejlesztések megalapozásához. Azt is elmondta, a háborús helyzet, illetve a hozzánk is begyűrűző gazdasági válság ellenére a Magyar Falu Programot nem adják fel, a vidéki fejlesztésekhez továbbra is lehetőséget biztosítanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában