Falunap

2022.08.08. 16:00

Felértékelődnek az emberi kapcsolatok

A korábbi évek hagyományainak megfelelően ezúttal is elsősorban a helyi lakosoknak szólt, s a településen élők, illetve a hozzá kötődők közreműködésével zajlott le Zalacséb falunapi programsorozata.

Gyuricza Ferenc

A kulturális műsorban a Szenior Örömtánc Csoport

Fotós: Gyuricza Ferenc

A rendezvények már péntek délután elkezdődtek. A nyitónapon óriásjátékok, táncház, továbbá távcsöves csillagászati bemutató várta az érdeklődőket, ez utóbbi Bánfalvi Péter közreműködésével. A kulturális bemutatókkal, szórakoztató műsorszámokkal és vetélkedőkkel, illetve versenyekkel tarkított háromnapos programsorozat ünnepélyes megnyitóját szombaton délután tartották, itt Erdei Csaba polgármester szólt a jelenlévőkhöz. Kiemelte: az idei már a 27. falunapi rendezvény, és a megszervezésében minden eddiginél nagyobb szerepet vállalt az önkormányzat. 

- A mi feladatunk lehetőséget kínálni a találkozásra, szórakozásra, egy kellemes beszélgetésre, vagy egy vetélkedésben való részvételre – folytatta a polgármester. – Arra, hogy a zalacsébiek, a faluhoz kötődő személyek, az elszármazottak ápolhassák a régi kapcsolataikat, vagy újakat tudjanak kiépíteni. Úgy gondolom, erre most feltétlenül szükség van, és biztatok mindenkit, ragadja meg az alkalmat arra, hogy felelevenítse családi kapcsolatait, bővítse ismerősei körét, hiszen vélhetően olyan világ jön, amikor az emberi segítségre egyre inkább szükség lesz. Jelen korunk generációi az elmúlt évtizedek során megtapasztalták a technikai fejlődést, átéltek különböző válságokat, megtanultak együtt élni egy fenyegető vírussal, s megtapasztalták, mit jelent, ha háborúk dúlnak a szomszédban. Mindezek egyre inkább arra ösztönöznek bennünket, hogy alkalmazkodjunk az új kihívásokhoz, ugyanakkor az emberi kapcsolatok még inkább felértékelődnek. Mert eljöhet az a világ, amikor lelövik a műholdat, s nem lesznek közösségi oldalak, de a szomszédra akkor is számíthatunk. 

Farkas József (balról) Erdei Csaba polgármestertől veszi át az önkormányzati kitüntetést
Forrás: Gyuricza Ferenc

Zalacsében hagyomány, hogy a helyi közösség nevében a falunapon köszöntik és meg is ajándékozzák a 18. életévüket betöltött fiatalokat, illetve az újszülöttek családjait. A felnőtté válás küszöbét ebben az esztendőben négyen lépték/lépik át: Gál Liza, Cséber Csenge, Tóth Dániel és Störmer Áron. A legutóbbi falunap óta három újszülöttje lett a településnek: Kovács Léna, Babics Panna és Babics Vencel, utóbbiak ikertestvérek. Erdei Csaba idén újdonságként a színpadra szólította azokat a zalacsébieket is, akik a közelmúltban költöztek be a településre, s mint mondta, örömmel veszik, hogy vannak olyanok, akik Zalacsében képzelik el jövőjüket. Szintén a falunapon került átadásra a Zalacsébért kitüntetés II. fokozata, a képviselőtestület ezzel a közelmúltban nyugállományba vonult Farkas József éveken át végzett hivatali és a település érdekében vállalt önkéntes munkáját ismerte el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában