Harminc éve, közösségi összefogásból épült fel a templom

2022.08.30. 19:00

Emléktáblát avattak Zalabaksán

Harminc éve építette meg szinte teljes mértékben közösségi összefogásból a település a templomát. Az elmúlt hétvégén emléktábla-avatással emlékeztek az építőkre.

Korosa Titanilla

Horváth Ottó polgármester, Pácsonyi Imre egyházközségi vezető, Tüske József plébános Fotó: A szerző

Szűz Mária Világ Királynője tiszteletére szentelték fel a helyi templomot harminc esztendeje, nemrég ünnepi szentmisén emlékeztek meg az évfordulóról a búcsúi ünnep és a falunapi programsorozat részeként. Az elmúlt hétvégén pedig a templom építésében közreműködők tiszteletére avattak emléktáblát. Horváth Ottó polgármester elmondta: 30 éve történelmi jelentőségű feladatot hajtott végre a település, a szűkebb pátria, hiszen templomot szentelhettek, mely jórészt közösségi munkával készült. Sokan nincsenek már köztünk, akik e szép feladat aktív részesei voltak, most rájuk is emlékeztek. Hozzátette: régi vágya volt, hogy kőbe, fémbe véssék, és így megörökítsék azok neveit, akik tevékeny részesei voltak a munkálatoknak. 

Joós István, Kalamár Sándor és Kósa Tibor helyez el koszorút az emléktáblánál Fotó: Korosa Titanilla
 

Az emléktáblát Tüske József nyugalmazott plébános áldotta meg, aki részt vett három évtizede a szentelésen is. 

Jelen volt az ünnepségen Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke is, aki az egyházközségi tanácsadó testület világi elnökeként köszöntötte a rendezvényen a megjelenteket, a régi építőket, a zalabaksai híveket.

Az avatást követően az Énekmondó együttes adott koncertet. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában