Centenárium

2022.08.22. 14:00

Száz éve szentelték fel a keménfai Szent István király kápolnát

Centenáriumát ünnepli idén Keménfa kápolnája. A szakrális épületet száz esztendeje, 1922. augusztus 20-án szentelték fel Szent István király tiszteletére. A jeles jubileum kapcsán az elmúlt hét szombatján emlékező szentmisét tartottak.

Gyuricza Ferenc

Császár István és Mikolás Attila a száz éves keménfai kápolnában Fotó: Gyuricza Ferenc

Ennek főcelebránsa Császár István, a szombathelyi egyházmegye általános helynöke volt, aki többek között a száz éve történtekről is megemlékezett. Mint mondotta: a szertartást az akkoriban éppen apátként Zalaegerszegen szolgáló Mindszenty József és Csoknay Ernő salomvári plébános közösen végezték. A szombathelyi egyházmegye helynöke emellett István királyt is méltatta, úgy fogalmazott: első királyunk örök érvényű útmutatást adott a magyarságnak, a Szent Jobb pedig azóta is oltalmazza nemzetünket. 

A keménfai kápolnát Nagy Sándor és Pék Gyula földbirtokosok kezdeményezésére, illetve széles körű helyi összefogással építették. A településen élők úgy tudják, azok a keménfai fiatalok, akik aratási munkát vállaltak a szomszédos Budafán, a szolgálatukért kapott terményt eladták, hogy annak az árából kifizethessék a kápolnán dolgozó mesterembereket. A padokat ugyancsak a helyi családok készíttették, minden családnak megvolt a maga ülőhelye. Keménfa ma a salomvári plébánia fíliája, így a hívek lelki gondozását az ottani plébános, Mikolás Attila látja el, aki szintén jelen volt a szombati szentmisén. 

 A keménfai centenáriumi ünnepséget követően a község központjában kialakított parkban, a Szent István királyt ábrázoló szobornál kenyérszentelést is tartottak – ezt ugyancsak Császár István és Mikolás Attila végezte -, majd a résztvevők megkoszorúzták államalapító királyunk emlékművét. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában