Az élménypedagógia módszereit használják

2022.08.12. 17:30

Bűnmegelőzési tábor Balatongyörökön, nagyon sok játékkal

Vasárnapig tart az egyhetes balatongyöröki bűnmegelőzési tábor, amelyet a rendőrségen és a büntetés-végrehajtásban dolgozók gyermekeinek szerveztek.

Péter B. Árpád

Ezt a „holdjárót” a gyerekek maguk állították össze, később pedig örömmel használták

Forrás: Péter B. Árpád / Zalai Hírlap

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság – a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával – már hetedik éve rendezi meg ezt a tábort, számos más nyári programja mellett. Ezúttal harminc, zömében felső tagozatos diák vesz részt a programban.

– A szórakozás, a strandolás, a túrázás, a sportolás és a kirándulás mellett az elméleti képzésre is hangsúlyt helyezünk – mondta lapunknak Sznopek Veronika főhadnagy, a ZMRfK bűnmegelőzési alosztályának előadója. – A legkülönfélébb eszközökkel próbáljuk bűnmegelőzési ismeretekkel felvértezni őket, az életkori sajátosságaiknak megfelelően, az élménypedagógia módszereit alkalmazva.

A táborozók természetvédelmi ismereteiket is gyarapíthatták az egyik játék során
Forrás: Péter B. Árpád / Zalai Hírlap

Ma délelőtt négy feladat várta a táborozókat. A Szociopoly játékkal a gyerekek betekintést nyerhettek például abba, hogy egy mélyszegénységben élő család hogyan készül a tanévre. Egy másik helyszínen „bombát” hatástalanítottak, volt játékos nyomozós feladat, illetve természetvédelmi ismereteket is szerezhettek a résztvevők. A délelőtti erőpróba után Keszthely látnivalóit fedezték fel a gyerekek, holnap pedig a szigligeti várban kalandoznak majd.

Most két korábbi táborozó is részt vett a programban – ezúttal már segítőként. Czendrei Blanka azt mondta lapunknak: nagyon élvezte a korábbi nyarakat, amelyekről fantasztikus emlékeket őriz.

A nyomozós feladat során sok talányt kellett megoldani a fiataloknak
Forrás: Péter B. Árpád / Zalai Hírlap

– Sok olyan program van, amely fejleszti a gyerekek kreativitását, és egy kicsit arra ösztönzi őket, hogy kimozduljanak a szabadba, megtalálják a közös hangot egymással, s ezáltal akár együtt tudjanak dolgozni különböző feladatokban. Annak idején nagyon jó barátságokat kötöttem itt, sokakkal ma is tartjuk a kapcsolatot; ez is fontos értéke ennek az egy hétnek – fogalmazott a fiatal lány.

Az egyik ifjú táborozó, Porubszky Botond azt mesélte, az első napon ismeretterjesztő feladatok vártak rájuk, később sok strandolás és kirándulás szerepelt a programban, s neki az Afrika Múzeum tetszett a legjobban.

Játék a szabadban. A délelőtt minden pillanatát élvezték a táborozók
Forrás: Péter B. Árpád / Zalai Hírlap

– Nagyon jó itt a hangulat – jegyezte meg. – Előzőleg csak pár fiatalt ismertem, de mindenkivel hamar összebarátkoztam, így gyorsan elrepült ez a hét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában