A minőség volt a kulcsszó

2022.08.23. 19:30

Borok, étkek s programok szolgálták a kikapcsolódást a hévízi Bor- és gasztrokorzón

A jórészt borús-esős időjárás ellenére egyetlen program sem maradt el a hévízi Bor- és gasztrokorzón. Amikor kellett, a szervezők a városházára költöztették a kulturális élményeket.

Péter B. Árpád

Az érdeklődőket a Hangrét kórusszínház a véderdőbe csábította Fotó: Berta-Tóth Manuéla

Négy napon át kínált minőségi borokat s programokat a fürdőváros a helybélieknek s a látogatóknak. A fesztivál ezúttal túlnyúlt a sétálóutcán, hiszen a Festetics téren és a Rákóczi utcában is várták az éttermek, a borászatok és a kézművesek a vendégeket. 

Bemutatkozott a nagyradai Cezar Pincészet, amely egyik nedűjével idén elnyerte „A város bora” címet, s mint Miklós Beatrix, a Hévíz Turisztikai Egyesület elnöke elmondta, a helyi-térségi pincészetek mellett ezúttal komoly hangsúly jutott a balatoni, illetve kis-balatoni borászatoknak, és eljött Erdélyből Balla Géza is. A szervezők pedig az ifjakra is gondoltak.   

Az elmúlt napokban sokan koccintottak Hévíz belvárosában. Képünkön Pálffy Tamás és Miklós Beatrix Fotó: Berta-Tóth Manuéla
 

– Minden nap vártuk a gyerekeket is például a Moll téren lévő családi játékparkkal, szabadulószobával, számos foglalkozással, illetve a Brumi Bandi Band koncertjével – fogalmazott a szakember.

A III. Bor- és gasztrokorzó négy tematikus napot kínált a vendégeknek. Múlt csütörtökön DJ-k mutatkoztak be, a sztárvendég Voksán Virág volt, pénteken a tánc állt a középpontban, este pedig Odett adott koncertet. A szombat a nemzeti ünnep hangulatát igyekezett emelni, a csúcspont a Muzsikás Együttes fellépése volt, amit a rossz idő miatt a szervezők a sétálóutcából „bevittek” a városházára, ahol telt ház fogadta a zenekart. A zárónapon a M.É.Z. ír táncos produkcióját a J.A.G. Project örömzenéje követte.

A hűvösebb idő sem riasztotta el a látogatókat a kóstolástól Fotó: Berta-Tóth Manuéla
 

Pálffy Tamás, a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. igazgatója azt mondta: a város számára a turizmus a legfontosabb, ezért igényes programsorral készültek – megcélozva a helyieket és a környéken élőket is. 

– Az elmúlt időszakban átalakult Hévíz vendégköre, már vannak nagyon fiatalok is, és egyre több a gyermekes család – folytatta a direktor. – Mellettük persze itt vannak a hagyományos kül- és belföldi látogatóink, éppen ezért a lehető legszélesebb korosztályt igyekeztünk megszólítani úgy, hogy mindenki megtalálja a számára vonzó programot, elfoglaltságot.

Hozzátette, a város ezzel a négy nappal is azt üzeni, hogy megújult s vár mindenkit – nemcsak a gyógyulni vágyókat, hanem azokat is, akik élményeket keresnek.

A két szakember kijelentette: igényes kínálat fogadta a vendégeket, ami igaz a borra és a programokra egyaránt, ezzel pedig a város azt sugározza, hogy továbbra is vonzó célpont, amit érdemes felkeresni.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában