Világbajnokság

2022.08.05. 20:00

„Berobban” az EnduroGP-futam és a 2. ZEG Rally

Benzingőzös hétvége vár a zalai megyeszékhelyre, ahol pénteken este már egy hivatalos program elkezdődött a hosszú autó-motoros víkendből…

Kerkai Attila

Fotó: Pezzetta Umberto

A Zalakerámia Sportcsarnok mellett kialakított pályán ugyanis megtartották az EnduroGP világbajnoki futam felvezető eseményét, a szupertesztet. Ez már ízelítőt adott a nézőknek a folytatásról, hiszen látványos része ez a futamoknak. A versenyzőknek két kört kellett teljesíteni egy akadályokkal nehezített pályán. Két pilóta ment egyszerre a pálya két oldaláról indulva, és a szuperteszt eredményei már beleszámítanak a szombati futamok értékelésébe is. Már az első versenynapon nagyon sok néző volt, és izgalmas, technikás pályán tették próbára tudásukat a motorosok (képünkön). A vb-futam szombaton és vasárnap folytatódik Zalaegerszegen és a Bocfölde mellett kialakított pályán, hogy aztán vasárnap „berobbanjon” az egerszegi autós-motoros hétvége: a 2. ZEG Rally Show következik Zala ZONE-központtal, benne egy belvárosi gyorsasági futammal.

A 2. ZEG Rally Show össztávja 60 km, a programba három új pálya is bekerül, így összesen hat különböző gyorsaságin kell két kört teljesíteni a mezőnynek. A szervezők módosítanak a tavaly megismert pályák nyomvonalán is, hiszen új utak épültek a ZalaZONE területén, valamint a versenyzői visszajelzések alapján a belvárosi szakasz és a Smart City vonalvezetéséből kikerülnek a nagyon szűk részek.

Az biztos, hogy ilyen  szintű motorosversenyt még nem rendeztek Zalaegerszegen, de mindez a "külsőségeken" is látszik. A Zalakerámia Sportcsarnok  előtti  és melletti parkoló gyakorlatilag egy motoros  szervízvárossá fejlődte ki magát, hiszen a csapatok itt verték fel főhadiszállásukat és itt van a viadal központja is az egyik  kijelölt pályával.  Pénteken ez volt a helyszíne a szupertesztnek

Ami  pedig a folytatást illeti. Tizenöt ország száz motorosa indul a zalaegerszegi futamon, a  világbajnoki sorozat  hatodik, utolsó előtti állomása lesz.   Szombaton  és vasárnap is  három  részből áll a program, hiszen három speciálszakaszt  jelöltek ki.  Reggel 9 órakor a Bocfölde mellett kialakított pályán   elsőként mindkét nap az Enduro-teszt következik, hogy aztán  nem sokkal később a mezőny  Bazitán, a Tv-torony melletti újabb pályán a Cross-tesztet   teljesítse, majd az egerszegi sportcsarnok mellett az Extrém-teszt tegye teljessé ezt a kört. Ugyanezt 11.25 és 13.40 órától  megismétli a mezőny és így alakul ki vasárnap estére a végeredmény. Természetesen  sok nézőt várnak a szervezők,  ráadásul ingyenesen látogatható a viadal.    

A múlt hétvégi, szlovákiai verseny után a hazai forduló a 2022-es sorozat utolsó előtti állomása, ami akár döntő is lehet a végkifejlet tekintetében. Az EnduroGP tabellájának élén a GASGAS Factory Racing versenyzője, Andrea Verona áll, de a Szlovákia előtt még számottevő előnye 11 pontra csökkent. Kicsit letisztultabb a helyzet az Enduro Juniorban, ahol a Team Sherco CH Racing versenyzője, Zach Pichon megnyugtató előnnyel vezet ellenfeleivel szemben, de a francia hiába dominált a szezon első felében, az elmúlt három versenynapon nem tudott nyerni. A Fantic versenyzője, Harry Edmondson vezeti az Enduro Youth mezőnyt.

A versenyzés mellett az érdeklődők testközelben figyelhetik az eseményeket a ZalaZONE-ban kialakított szervizparkban, ahol gasztro zóna is várja a vendégeket. Zalaegerszeg belvárosában szurkolói zónát alakítunk ki és itt lesz a HUMDA Road Safety közlekedésbiztonsági pálya is, ahol a gyerekek gokartokkal, elektromos mini autókkal, kerékpárokkal és rollerekkel ismerkedhetnek a közlekedés szabályaival.

Zalaegerszegen  nemcsak az EnduroGP, hanem a 2. ZEG Rally Show  jelenti a másik  látványosságot ezen a hét végén. A városban  közlekedők  most már testközelből érzik, láthatják mindezt, de a Zala ZONE  lesz az igazi szíve az eseménynek. Itt alakították ki a szervízparkot, ahol gasztrozóna, kiállítók  és közlekedésbiztonsági aktivitások  is helyet kaptak, no és  a rali  egyik gyorsasági szakasza is.  Újdonság, hogy  rajtceremónia  az idén bekerült Zalaegerszeg belvárosába a Dísz-térre, ahonnan  vasárnap 8 órakor indul a mezőny, majd Gellénháza, Nagylengyel és a Zala Zone lesz az útvonal, de a 7. gyorsasági szakasz  dél körül már Zalaegerszeg belvárosában  zajlik majd.  Emiatt gyakorlatilag a belváros teljesen le lesz zárva, de nézői pontokat kijelöltek  itt is, ingajáratokkal pedig a nézők  ki tudnak jutni a ZalaZone-ba is.

A II. ZEG Rally Show nevezési listáján 61 induló neve szerepel. A 48 licenszes versenyző mellett hatan junior, hárman a showtime kategóriában neveztek, négy versenyző pedig előfutóként vesz részt az eseményen. Két WRC is lesz a mezőnyben. Schubert István az új, Magyarországon még sosem látott 2021-es Ford Fiesta WRC-vel indul. Csík Zoltán a gyönyörű Subaru Impreza S12 WRC-vel érkezik, amelyet már tavaly is láthatott a közönség.

A program a versenyzők számára már szombaton megkezdődik pályabejárással és az átvételekkel, a pénteki nap folyamán fakultatív tesztelés zajlik a ZalaZONE-on. Vasárnap 8:00-kor rajtol az első szakasz, a végeredmény 19 órakor jelenik meg. Közben az EnduroGP-világbajnokság vasárnapi versenynapja is zajlik, valamint a kiegészítő és szórakoztató programokat is élvezheti a közönség Zalaegerszegen és környékén.

Korábbi cikkeink a témában:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában