Nagyboldogasszony-nap

2022.08.15. 19:00

A kegytemplom főbúcsúja Pusztacsatáron

Rendhagyó eseménnyel, a 2018-ban elhunyt néhai vaspöri polgármester, Németh Noémi Judit emléktáblájának felszentelésével kezdődött a szombathelyi egyházmegye egyetlen zalai zarándokhelyén, a pusztacsatári kegytemplomnál szombaton kora este a Nagyboldogasszony-napi programsorozat.

Gyuricza Ferenc

Andor Borbála és Fülöp Imre Loránd megkoszorúzzák az emlékhelyet

Fotó: Gyuricza Ferenc

A szertartást Mikolás Attila salomvári plébános vezette, aki nemcsak azt mondta el, hogy Németh Noémi Judit előbb jegyzőként, majd később polgármesterként is szívén viselte a kegyhely sorsát, s erről szólt a szombathelyi egyházmegye főpásztora, dr. Székely János püspök ezen alkalomra írt levele is, amit szintén a plébános olvasott fel. Az emlékkő és emléktábla felállítását a család mellett a vaspöri egyházközség kezdeményezte, így a megáldását követően Fülöp Imre Loránd polgármester mellett ez utóbbi szervezet képviseletében Andor Borbála helyezte el a tisztelet koszorúját.

A Szombathelyi Egyházmegye zalai területének egyetlen Szűz Mária tiszteletére szentelt, ősi kegy- és zarándokhelye Pusztacsatár. A települések zajától távol megbújó, érintetlen természeti környezete nem csak a lelki békére vágyó, hanem a természet nyugalmát kereső látogatókat is várja. Nagyboldogasszony napján évről évre ezrek zarándokolnak ide. Emellett az újra felfedezett Szent Márton európai zarándokútvonal egyik állomása is.

A kegytemplom főbúcsújához kapcsolódó Nagyboldogasszony-napi programsorozat istentisztelettel, szentségimádási órával és éjfélig tartó virrasztással, majd vasárnap délelőtt a Mária tiszteletére tartott ünnepi szentmisével folytatódott, ez utóbbi főcelebránsa dr. Németh Norbert, a Pápai Magyar Intézet rektora volt.

Csatár község neve a pajzskészítők, fegyverkovácsok emlékét őrzi. Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt temploma elődeink hitét és szeretetét hirdeti. Román stílusban épült tornya, az oltár téglaalapja, a szentély diadalíve, sokszor javított falainak alapjai a középkori plébániatemplom tanúi. Csatárt és Remetét a török hadak pusztították el. A falu ezután kapta a puszta előnevet.

Korábbi cikkeink a témában:

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában