Vásári forgatag és díjátadás

2022.07.24. 17:31

Több százan látogattak ki az Egerszeg Búcsúra (videó)

Vasárnap több száz egerszegi és városkörnyéki látogatott ki a Göcseji Falumúzeumba és a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeumba, ugyanis az Együtt Zalaegerszegért Egyesület huszonkettedik alkalommal rendezte meg a közkedvelt Egerszeg Búcsút.

Mozsár Eszter

Fotó: Fehér Márk

Több mint két évtizedes hagyomány már, hogy a város védőszentjének, Mária Magdolnának tiszteletére szervezi programját az EZE júliusban. A vásári forgatagban egyrészt a göcseji népszokásokat, ízeket, népi mesterségeket ismerhették meg a látogatók, másfelől  kulturális műsor fogadta a nagyérdeműt. Délelőtt az ünnepélyes megnyitót követően a XVII. Zalaszentgyörgyi Nemzetközi Művésztelep alkotásaiból nyílt tárlat a Pajtagalériában, majd délben ökumenikus istentiszteletet celebráltak a Fatemplomban. Napközben kézműves- és kirakodóvásárok, mesterségbemutatók, játszóház és lacikonyha várta a látogatókat.

Mária Magdolna - Zalaegerszeg védőszentje - az Újszövetségben szereplő bibliai személy, akit a katolikus, az ortodox és az anglikán egyház szentként tisztel. Nevének jelentése: a Magdalából való Mária. Az életével kapcsolatos dolgok számos vita tárgyát képezik. Az Újszövetségben úgy mutatják be, mint a nő, aki „szolgálatára volt”, illetve aki „gondoskodott” Jézusról. A négy evangélium pontosan megegyezik abban, hogy a Jézus temetése utáni napon Mária Magdolna azok között volt, akik először a sírhoz mentek.

A színpadon egymást követték a fellépők. A legkisebbeket először Zsongi bohóc szórakoztatta, majd a Csácsbozsoki „Évgyűrűk” Nyugdíjas Klub Dalköre Varjasi Gábor vezetésével adott elő népdalokat és könnyűzenei számokat. 

A rendezvény mondhatni fénypontja nem más, mint a Lokálpatrióta díj és az emlékplakettek átadása, amit olyan magánszemélyek és szervezetek kapnak, akik tevékenységükkel öregbítik Zalaegerszeg jó hírnevét.

A Bibrics Táncegyüttes fellépése Fotó: Fehér Márk

Balaicz Zoltán polgármester a díjátadás előtt a közel negyed százados egyesület munkáját méltatta, akik ott vannak a képviselő-testületben és továbbítják a lakosság, a civil szervezetek kéréseit, véleményét. Mint mondta, mindig konstruktív az együttműködésük a mindenkori városvezetéssel. Az EZE lokálpatrióta elismerései a városi kitüntetések mellett felhívják azokra a személyekre, szervezetekre hívják fel a figyelmet, akik sokat tesznek városért, a közösségért, mondta a polgármester.

Az Együtt Zalaegerszegért Egyesület (EZE) célja Zalaegerszeg város és polgárai fölemelkedésének elősegítése, a város haladó hagyományainak ápolása. Olyan intézkedéseket, beruházásokat, befektetéseket támogat, amelyek a város gazdasági életének megerősítését is szolgálják, de közreműködnek a város idegenforgalmi arculatának megteremtésében és a turisztikai vonzerő kialakításában is. Elnöke Dr. Kocsis Gyula.
Balaicz Zoltán, Nagy Béla, Varjasi Gábor, Kummer Gyula, dr. Kocsis Gyula és Major Zsolt főszervező. Fotó: Fehér Márk

A civilek javaslatai alapján idén emlékplakettet adományoztak Kummer Gyulának, Zalaegerszeg építészeti értékeinek dokumentálásában és a feltárt értékeknek az utókor részére történő archiválásban vállalt tevékenységért, valamint helytörténeti ismeretterjesztő munkájáért. Ugyancsak emlékplakettet kapott a Király Zsiga-díjas Nagy Béla fafaragó Népi Iparművész a város népművészeti értékeinek gazdagításáért, a hagyományőrzésért, tudásmegosztó tevékenységéért. Dr. Kocsis Gyula egyesületi elnök és Balaicz Zoltán a XXIII. Lokálpatrióta díjat Varjasi Gábornak nyújtotta át az időskorúak közösségeit támogató kulturális, valamint a vakok hangoskönyvtára felolvasójaként komplett hangoskönyveket készítő munkája elismeréseként.

A Lokálpatrióta-díj tavalyi díjazottai: dr. Gyimesi Endre, a kulturális területen vállalt tevékenységéért, dr. Kovács Mónika Phd, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház I-es Belgyógyászati és Infektológia osztályvezető főorvosa a Covid világjárvány elleni védekezésben nyújtott elkötelezett tevékenységéért és Wettstein Tamás, a ZAZEE Kulturális Egyesület elnöke a kulturális életben meghatározó, önzetlen munkájáért.

 

A díjátadást követően a Pusztinai Moldvai Csángó Magyarok Kamarakórusa, a Bibrics Táncegyüttes és az Albatrosz Táncegyüttes műsora következett, végül a Zalaapáti Harmonika Zenekar szórakoztatta a közönséget. A programot Pál Kriszti retro koncertje zárta. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában