„Repülünk a mesék kocsiján”

2022.07.31. 13:00

Színházi levél: A Meseautó című musical comedy látható a Kvártélyház színpadán

A 2022-es kvártélyházi évad repertoárjában pénteken este mutatták be a szezon új saját előadásaként a Meseautó című musicalt, amely a közismert magyar film alapján hat éve hódította meg a színpadot Szente Vajk és Galambos Attila újragondolt szövegváltozata és dalbetétei jóvoltából.

Arany Horváth Zsuzsa

Párosok és páratlanok: Kovács Virág, D. Varga Ádám, Hertelendy Attila, Dura Veronika, Ticz András, Támadi Anita, Kovács Martin, Cseh Richárd, Szakonyi Franciska Fotók: Pezzetta Umberto

Lehet, nem emlékszünk pontosan az ikonikus film sztorijára, de a főcímdal pár sorát mindenki el tudná énekelni. A belefoglalt andalító boldogságpirula jelenség mellé most a zalaegerszegi közönség is megkaphatta azt a – dalszövegekbe rejtett – fanyar iróniát, amivel a Madách Színház alkotói felturbózták a történetet.  („...a szív kivirul,/ nem lesz semmi gikszer,/ mert megvan a/ létminimum”).

Autó valójában meg sem jelenik a színpadon, noha például a Dacia műszerfal, a Zsiguli hűtőrács, az Ikarusz buszülések sora (no meg a mai márkanevekkel ékes olajos hordók),  külön-külön indexál járműveket, méghozzá bizonyos szempontból felejthetetlen korból. (A díszletet a rendező, Tompagábor Kornél tervezte.) Az egymástól  „társadalmilag” pincemélyen messze lévő szerelmeseket összeboronáló meseautót a színészeknek és a nézőknek sem esik nehezükre elképzelni, elvégre a színház varázslata épp erről szól.  Segít a szöveg friss nyelvi gazdagsága, a dalos poénok egyenesen oly számosak, alig győzzük kiélvezni. („...én nem tudtam, hogy a férfi szíve jég./ ez keserű lecke, de egyszer kell csak fájjon./ ha felfedezed jó korán,/ hogy a szerelem gyilkos zátony,/ soha többé nem lep meg/ és nem hat rád ezután”)

Nem, nem ilyen nehéz az élmény, sőt. Azon túl. hogy a „gazdag pasit találtam” esete időtlenül aktuális, a szende és a herceg álmatag kettősét (Kovács Vera kisasszony: Dura Veronika,  vezérigazgató Szűcs János: Ticz András) ezúttal is szerencsésen veszik körül a hús-vér karakterek, anélkül, hogy előképek rabjaiként gúzsba kötve játszanának.

A szívtipró vezér haverjaként, helyettesítőjeként  Kovács Martin teszi emlékezetessé magát, eddigi zalaegerszegi színészi munkája erős színnel gazdagodik.

Előtérben a szerelmesek, háttérben a kevésbé azok: Ticz András, Dura Veronika, D. Varga Ádám, Támadi Anita

Támadi Anita szerelmes Annuska titkárnője őszintén szélsőséges érzelmekkel teli.

Kovács Virág szubrettje (Sári) finom gesztusokkal emeli picit a szoció felé a barátnőt, a jótevőt, aki felemás érzéseket titkol. („..hagyd, hogy vigyen az élet,/ hidd el, úgysem egyedül állsz,/ melléd siet egy angyal,/ és így meglesz, amire vársz!”)

Cseh Richárd sofőr figurája hálás monológokat kap a szövegkönyvtől, él is a lehetőséggel.  Hertelendy Attila ez alkalommal játszótársai érvényesülése alá dolgozik, ifjú partnere, Száraz Zalán okostojása izgatottan szokja a színpadot és az idegen szavakat (ők Vera családja). A kórus, a tánckar Szakonyi Franciska és Molnár Lilla, Kósa Ruben koreográfiáját precízen hozzák.

A kvártélyházi Meseautó Halmosa koronázza az egészet. D. Varga Ádám, a Hevesi Sándor Színház fiatal színésze eddig nemigen kapott lehetőséget komikus vénája megmutatására. De most. Kidolgozott groteszkje eleven teátrumi diplomamunka, amit Szőke Julianna parádés jelmezei „hangosítanak fel”. Pedig nagyon nehéz pálya, hiszen végzetesen lejt Kabos Gyula és Bajor Imre felé. Hát, felsorakozik, sőt.

A rendező nem nagyon ereszti játszóit. A fősodor ugyan a színpad közepén zajlik, de az épp jelenet nélküli figurák kétoldalt tovább utaznak: a buszüléseken foglalnak helyet. Mindvégig a néző szeme előtt lenni, időnként vele, (vagy helyette) reagálni a látottakra, koncentrációt igényel, dacára annak, hogy könnyed nyáresti semmiségről, kedves csacsiságról volna szó. Amíg a főszereplők Lillafüredre utazva gabalyodnak egymásba, van idő elismerően adózni a többiek jelenlétének. Akikhez  csatlakozik a kvártélyházi produkcióban Berkes Dániel egyszemélyes zenekara a zongora mellett.

Tompagábor Kornél rendezése azt is teszteli, felfigyelünk-e a színészek személyes életét villantó elejtett gegekre, utalásokra.  

Szóval „másik autóban/ óarany lankák ölén/ suhanunk a csodák szekerén/ ezüst autósáv villódzó csillámkövén/ suhanunk, jön a nyár, fut a tél...”

Vagy fordítva?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában