Összekovácsoló programok

2022.07.18. 08:30

Nagy hangsúlyt fektetnek a közösségépítésre Magyarszerdahelyen

Falunapot és kulturális találkozót rendeztek szombaton a dél-zalai településen.

Horváth-Balogh Attila

Horváthné Csordás Katalin (a kép bal szélén) kézműves foglalkozást tartott a gyerekeknek, köztük László Ramónának, László Pannának és Horváth Sára Katának

Forrás: Horváth-Balogh Attila / Zalai Hírlap

Az eseményt – melynek a TELE-KA-LAND Mesepark és pajta szolgált helyszínül –  a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatásával valósíthatták meg az "Összekovácsolódunk – térségi közösségfejlesztés" című projekt elemeként. Mint azt Marczin György polgármester elmondta: az esemény célja a helyi közösség erősítése volt, s annak szervezésekor alapvetően a gyermekes családokra gondoltak. Ennek jegyében egyebek közt Pepi bohóc, a Swans Tánccsoport, a Dió Team interaktív kutyás bemutatója, Sári Gábor operettműsora, zöld kézműves kuckó, biliárdfoci és a Limonádé Lányok fellépése várta az érdeklődőket. Utóbbiak emellett megtekinthették azt a kiállítást is, amely Magyarszerdahely történetét mutatja be a kezdetektől.

– A projekt immár 3. éve tart, akkor nyertünk Zalaszentbalázs önkormányzatával közösen 45,3 millió forintot közösségi programok szervezésére és eszközbeszerzésre – hallottuk Marczin Györgytől. – Ez idő alatt már számos sikeres rendezvényt lebonyolítottunk, de a projektzárásig van még néhány program a tarsolyunkban. Augusztus 12-én kerül sor például a hagyományos telehold-túránkra (akkor éppen telehold lesz), este indulunk útnak a kilátóhoz, illetve a pihenőhöz, ahol egy tál meleg étel várja majd a résztvevőket. S lesz még egy közlekedésbiztonsági napunk és egy nyárbúcsúztató sportnap is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában