2022.07.11. 20:30
Játszótér épül Szentgyörgyvölgyön
Az elmúlt héten kezdődött el az új játszótér építése a településen.
Készülnek a játékelemek, várhatóan e hét végén be is fejezik a munkát a Kapolcsról érkezett kivitelezők
A terület előkészítése után hétfőn már a játékelemeket helyezték el a kivitelező szakemberei. A helyi művelődési ház mögötti, fákkal körülvett területen alakítják ki a játszóteret, mely egyben közösségi találkozási pont is lehet a faluban. Varga Zsuzsanna, Szentgyörgyvölgy polgármestere számolt be a zajló munkáról.
-Két pályázatot is benyújtottunk a Magyar falu programban a játszótér építésére - kezdte. - A két szakaszban összesen több mint hat millió forintot nyertünk el a megépítésére. A támogatás mellett az önkormányzat is hozzájárul a munkálatokhoz, illetve magánszemélyek is segítik e tervünket a Szentgyörgyvölgy Kulturális Alapítványon keresztül. Egyedi kialakítású lesz a játszóterünk, a fő attrakció a sárkányfejes drónkötélpálya, de mellette kalandmászóka csúszdával, két rugósbogár játék, libikóka, illetve egy baba- és egy hagyományos hinta is várja a gyerekeket hamarosan.

A terep a játékok alatt füves lesz, így az eséscsillapítás miatt alacsonyabbra teszik az eszközöket, a hinta és a drótkötélpálya alatt pedig homokot hintenek el. Az országos fásítási program keretében kapott növények egy részét is itt ültették el, már akkor készülve a játszótér megépítésére, a két fasor körbefogja ezt a részt. A játszótér mellett kialakítanak egy kis dombot is, melyen biciklizni, vagy majd akár szánkózni is lehet. A játékokat pedig a tervek szerint évről évre, ahogy a lehetőségek engedik, tovább bővítik majd újabb elemekkel.
Varga Zsuzsanna bízik benne, hogy minél többen használják majd a játékokat. A településen több kisgyermek is született az elmúlt évben, a 18 éven aluliak száma egy januári felmérés szerint 30 fő volt. Hozzátette, hogy a helyi közösségszervező három faluban dolgozik, általa többen vesznek részt a közösségi programokon Márokföldről és Nemesnépről, ezután pedig a játszóteret is használhatják a szomszédos falvak gyermekei.