Helytálltak a zalaegerszegi látásfogyatékosok a jubileumi Fekete István-emlékversenyen

Még szerencse, hogy nem a megszokott, esetleg unalmas előadás formájában, hanem különleges dramaturgia szerint.

– Mit mondott dédmama karosszéke a szívről és a fejről? – hangzott a kérdés.

– „Szív nélkül halott hombár a fej, akármennyi gabona is van benne” – hangzott kórusban a válasz.

– Minek nevezték egymást édesapa barátai?

– „Öspörös” bácsi a tanítót „rebellis kutyának”, a tanító a papot „vaskalapos klerikálisnak”.

Az alkalmi formációt a Látásfogyatékosok Zalaegerszegi Kistérségi Egyesületének két csapata alkotta, amelynek tagjai az ajkai sorstársaik által szervezett Fekete István-emlékversenyre utaztak. Nem először, hanem kereken huszadszor, ugyanis az ajkai Látássérült Klub által szervezett összes vetélkedőn részt vettek. Többször voltak első helyezettek, másodikak, harmadikak, végeztek a középmezőnyben, de előfordult, hogy meg kellett elégedniük a sereghajtó szereppel. Régi karácsony (a zalaegerszegiek az első és a második helyet is megszerezték), Hajnal Badányban, 21 nap, Öreg utakon, Vasárnap délután – sorolhatnák húszig a vetélkedőkön sorra vett kisregényeket, novellásköteteket. Ezúttal az 1965-ben debütált Csend című kisregény volt a „házi feladat”, amit, mire célhoz értek, szinte felmondtak az utazók. A kisbusz vezetője meg is jegyezte: akár ő is harcba szállhatna a zalaegerszegiek oldalán…

A többmegyés kulturális rendezvénynek hagyományosan a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ adott otthont, a verseny folyamát az idén is Vallerné Horváth Andrea igazgatóhelyettes dirigálta, ő állította össze a furfangos és izgalmas kérdéseket is.

– Kivel és mivel kapcsolatban gondolta az író, hogy „a húsznapos püspöki mise közönséges favágásnak látszott volna”? Hova bújt, ha veréstől vagy szidástól tartott? Miért és mikor vigyorgott rá az ajtókilincs? Ki tiltotta ki Puska Petit a házból? Kik laktak a padláson? Miért pusztult el a bagolyfióka? – ilyen és ehhez hasonló részletességgel vették végig a 130 oldalas kisregényt.

Nehéz, de ugyanakkor könnyű helyzetben volt a zsűri, a Budapestről, dunántúli és alföldi városokból érkezett csapatok ugyanis alaposan felkészültek, alig akadt kérdés, amire nem tudták a választ. Egy kívülálló, ha nem látta volna az asztalok mellett a fehér botokat, a vakvezető kutyát, a sötét szemüvegeket, az olvasást segítő nagyítókat, meg sem fordult volna a fejében, hogy a látásfogyatékosok versenyén jár. Pedig a felkészülés során a többség nem olvasta, hanem hallgatta a könyveket.

– Az esélyegyenlőség jegyében a fogyatékkal élőknek is joguk van megismerni a kulturális értékeket, de e téren is sok még a tennivaló, a gáncsoskodó nézetekkel nap mint nap meg kell küzdenünk. Egyesek fennen hirdették: „Minek a vakoknak könyvet adni, úgysem tudják elolvasni?” Bizony nekünk, látássérülteknek még ma is többszörösen bizonyítanunk kell, hogy teljes értékű embernek fogadjanak el bennünket. Pedig, ha megkapjuk a szükséges segítséget, ugyanolyan teljesítményre vagyunk képesek, mint „ép” embertársaink, s ezt jól példázza a Fekete István irodalmi vetélkedő tudásszintje is – fogalmazott dr. Szőke László, a zsűri elnöke, az Országos Fogyatékossági Tanács titkára, aki a verseny kezdeményezését 2001-ben mint a Vakok és Gyengénlátók Veszprém Megyei Egyesületének elnöke támogatta.

Az egyesület tagjaiból – Choma Balázs, Forgács Lászlóné, Takács Zsuzsanna, Horváth Imréné, Kincsesné Laczó Valéria – és önkéntes segítőikből – Suszter Andrea, Szemző Gáborné – álló két zalaegerszegi csapat ezúttal a 3. és a 4. helyet szerezte meg, a dobogó legmagasabb fokára az ajkaiak, a másodikra a győriek állhattak.

– Nincs szégyenkeznivalónk, hiszen várpalotai, veszprémi, szegedi és több fővárosi csapatot is leköröztünk – értékelte az eredményt Choma Balázs, az egyesület elnöke, aki elárulta, hogy kétszer hallgatta meg hangoskönyvben a kisregényt, a felét egyszer a felesége is felolvasta, hogy jegyzetelni tudják a fontosabb részleteket.

Horváth Imréné saját bevallása szerint talán tízszer is nekiveselkedett, hogy meghallgassa – sajnos a hangoskönyv hátránya, hogy „könnyen bele lehet aludni”, kivéve, ha közben jegyzetelnek is. Kincseséknél családi programot jelentett a felkészülés, Valinak ugyanis férje olvasta fel a kisregényt, ő pedig szorgalmasan körmölte a fontosabb mondatokat. A versenyzők az egyesülettől márciusban, mintegy „nőnapi ajándékként” megkapták pendrive-on a hangoskönyvet, s bár Takács Zsuzsanna május közepétől állt rá a hallgatására és a szorgalmas jegyzetelésre, de akárcsak Forgács Lászlóné, szinte azonnal vágta minden kérdésre a választ, a „puskát” viszont nem merték elővenni – mint megjegyezték: segédeszköz nélkül úgysem látták volna a betűket. Suszter Andrea, mint „látó” segítő – a látásfogyatékosok nevezik így – már februárban kikölcsönözte a könyvet, kétszer elolvasta, és kétszer ki is jegyzetelte.

Rossz hír: a szervezők bejelentették, hogy a vakok és látásfogyatékosok immár hagyományossá vált irodalmi vetélkedője, a Fekete István-emlékverseny a 20. jubileumi megmérettetéssel véget ért. Némi reménykedésre ad okot, hogy megígérték, igyekeznek új formát keresni a megrendezéséhez.

– Hazaérünk, és hamarosan el is kezdhetjük szervezni a híres zalaiak életútját feldolgozó vetélkedőnket, Deák Ferenc, Csány László és Keresztury Dezső munkássága után, szeptemberben Öveges József életét és munkásságát vesszük górcső alá – árulta el Choma Balázs.