Tizenhét csapat jelentkezett a főzőversenyre

2022.07.23. 18:11

Falunapot tartottak Mikekarácsonyfán

Régi hagyomány Mikekarácsonyfán, hogy nyáron júliusban mulatságra hívják a falu apraja-nagyját. A főzőversenyre és a délutáni programokra a helyieken kívül a környező településekről is szép számmal érkeztek érdeklődők.

Mozsár Eszter

Pincepörkölt főtt ebben a bográcsban Mikekarácsonyfán. Felvételünkön balról jobbra: Pető Sándor képviselő, Németh József polgármester (Nova), Farkas Ferenc polgármester (Mikekarácsonyfa), Vigh László, az előtérben Tüske Róbert képviselő, a háttérben a csömödéri közös önkormányzati hivatal munkatársai.

Fotó: Mozsár Eszter

Szombaton délután a rekkenő meleg sem tántorította el azt a 17 csapatot, akik a tó mellett állították fel bográcsaikat, s főzték a finomabbnál finomabb étkeket. A háromtagú zsűri örömmel fogadta el a felkérést, Németh József novai polgármester, Nagy Tamás novai plébános és Horváth Nikolett, a novai IKSZT munkatársa kóstolta végig az ételeket, a három legjobb csapatot kisebb ajándékcsomaggal díjazták, a többiek oklevelet kaptak. A főzéshez szükséges alapanyagot az önkormányzat biztosította.

A résztvevőket először Farkas Ferenc polgármester köszöntötte, majd Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos elmondta, választókörzetében a települések döntő többsége 500 fő alatti, az alacsony lélekszám azonban éppen a hely varázsát, annak különlegességét, a kapcsolatok bensőségességét jelenti. Nagyon fontos, hogy minden község maximálisan aknázza ki sajátságos lehetőségeit. Kifejtette továbbá, a kormány célja, hogy 10 év alatt a Magyar Falu Program segítségével minden település megújuljon, mondta a politikus.

A nap folyamán a gyerekeket és családokat igazi búcsúi hangulat, azaz légvár, céllövölde és körhinta várta. A színpadon kulturális műsorokkal szórakoztatták a közönséget, többek között a Csesztregi népdalkör, Böröcz Roli, a Betli duó, Pál Adrián, valamint a Cairo együttes lépett fel.

Farkas Ferenc polgármester lapunk érdeklődésére elmondta, legutóbb június első szombatján tartottak horgászversenyt a községben. A több mint háromszáz lelkes Mikekarácsonyfán emellett a falunap az egyik legfontosabb közösségépítő program.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában