Sportban a legjobbak

2022.06.03. 07:00

Vendégeket is hívtak a lenti Móricz-iskola idei gyereknapjára

A napokban rendezték meg a Móricz Zsigmond Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Fejlesztő Nevelés-oktatást Végző Iskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben a hagyományos gyereknapot, ahol a szervezők több játékos-sportos feladattal is készültek.

Korosa Titanilla

Gyerekek és felnőttek is bekapcsolódtak a programokba Fotó: Korosa Titanilla

Szabóné Zakó Krisztina intézményvezető érdeklődésünkre elmondta, hogy vendégeket is hívtak az eseményre: a 2. Számú Lendvai Kétnyelvű Speciális Általános Iskola diákjait és kísérőiket, akikkel már régóta szoros szakmai kapcsolatban vannak. Illetve a lenti Mesevár Óvoda egyik csoportjának tagjai is megérkeztek a gyereknapra. 

Változatos programokkal készültek az intézményben, a résztvevők többféle kézműves és sporttevékenységet is kipróbálhattak: ismerkedhettek például a lengőtekével, de légvár, illetve vicces sor­feladat is várta a gyerekeket. A kihívások teljesítésébe pedig a felnőttek is bekapcsolódtak. A nap során a közös fagyizás sem maradhatott el, majd pedig zenés programmal folytatódott a nap. 

A rendezvény keretében a diákok által az idei tanévben elért sporteredményekről is beszámoltak. Szabóné Zakó Krisztina elmondta: 

– A sport meghatározó intézményünk életében, minden rendezvényünknek szerves részét képezik a mozgásos programok, hiszen ebben a legjobbak tanulóink. Utóbbit az országos versenyeken elért eredményeink is bizonyítják. A viadalokra Takács Károly testnevelő tanár készítette fel a tanulókat. 
A diákolimpia országos döntőjében Budapesten atlé­ti­kában a 7. osztályos Csik Valentin távolugrásban 2., kislabdadobásban 3., 100 méteres síkfutásban pedig 4. lett. Asztaliteniszben Gödöllőn a 7. osztályos Horváth Natália és a 8. osztályos Horváth Eszter Melinda 1. helyen végzett, 5. lett a 8. évfolyamos Berki Attila, a 9. osztályos Horváth Petra pedig 2. helyet szerzett. Mezei futásban 5. lett Orsós Zoltán, míg Csik Valentin 4., Orsós Kristóf pedig 3. helyet szerzett korcsoportjában. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában