Kardcsapások a kijelzőn

2022.06.02. 16:00

Történelmi környezetbe ágyazva ismerhetjük meg turisztikai örökségünk Nagykanizsán

Horváth-Balogh Attila

Anga Gergely és dr. Kaszás Nikoletta az applikációt mutatja - épp egy lovaggal kell megküzdeni II. András védelmében Fotó: Szakony Attila

Mint azt dr. Kaszás Nikoletta főigazgató elmondta: 900 ezer eurós horvát-magyar határon átnyúló projekt keretében dolgoznak együtt Varasd megyével, illetve az ottani turisztikai intézettel, valamint Csurgó város önkormányzatával. A projekt érdekességét az adja, hogy részben informatikai, részben turisztikai, amihez az egyetem úgy tudott csatlakozni, hogy mind a turizmus, mind az informatika immár 20 éve jelen van képzési kínálatában.

- Az adódó lehetőség jó alkalmat kínál arra, hogy a két szakterületet tudjuk egységesíteni és együtt kezelni - jelentette ki dr. Kaszás Nikoletta. - Mi ezt a támogató funkciót nyújtjuk a partnerségben, mely segítségével a termékfejlesztés megvalósítható. Ahhoz, hogy manapság egy turisztikai attrakciókat népszerűsítő applikáció megjelenhessen és népszerű legyen a piacon, szükséges egyfajta interaktivitás, gemifikáció, azaz játékosítás, enélkül ma már nem vonzó a fejlesztés. Ebben lehetünk mi jó támogatói ennek a kezdeményezésnek.

S hogy miről is van szó? Arról már Anga Gergely tanszéki mérnök beszélt, aki munkatársaival fejlesztette ki az androidos telefonokon használható alkalmazást.

- Az applikációval Varasd megye, magyar oldalról pedig Csurgó és vonzáskörzete turisztikai attrakcióit népszerűsítjük - mondta a szakember. - Az applikáció részei különböző, a kiterjesztett valóságon alapuló játékok. A kiterjesztett valóság használatához az applikáció szükséges, mely az okostelefonunk kameráját használja, s egy virtuális tárgyat, vagy karaktert jelenít meg a valós térben. A játékok különböző tematikán alapulnak, van például lovagi torna, tili-toli puzzle játék, melyek kapcsán szeretnénk elérni, hogy a felhasználók játszanak az egyszerű mozdulatokat igénylő játékokkal. Azonban ehhez meg kell látogatniuk egy-egy meghatározó nevezetességet az adott régióban, városban, s tulajdonképpen a feladatok teljesítése során ismerhetik meg a térség turisztikai örökségét. Partnereinkkel egyeztetve arra jutottunk, hogy az alkalmazás számára mindenképpen kellene egy keretet biztosítani, mely révén a játékok teljesítésének konkrét célja lehetne. Így jutottunk el II. András királyunkhoz, aki a horvát és a magyar nemzet történelmében is nagy jelentőséggel bírt. Ennek eredményeként közös uralkodónk adja a teljesítendő feladatokat a felhasználó számára. A teljesítéshez minden esetben pontos leírást kap a felhasználó arról, hogy milyen mozdulatokkal váltható ki például a kardcsapás, adott esetben egy lovagi torna-szituációban. A kiterjesztett valóság egyébként kiválóan alkalmas ma már nem létező történelmi nevezetességek megjelenítésére, vagy események felidézésére is.

Dr. Kaszás Nikoletta végül hozzátette: a projekt keretében a térség turisztikai szolgáltatóinak is igyekeznek ezt az információtechnológián alapuló tudást átadni.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában