Versek a peronon

2022.06.09. 17:30

Szeptember közepéig 36 költemény szól 27 vasútállomáson a Balatonnál

Szeptember közepéig 36 vers szól a Balaton-parti vagy a tóhoz közeli vasútállomásokon. Magyar szerzők műveit ismert színművészek és zenészek tolmácsolják.

Péter Béla Árpád

A nyári hónapokban verseket élvezhetnek az utazók a keszthelyi állomáson is

Forrás: Péter Béla Árpád

A Vers a peronon című kezdeményezésben tavaly országszerte hangzottak el irodalmi művek a pályaudvarokon, de most a kultúrmisszió visszatér a bölcsőjéhez, a Balaton térségébe. 

Idén is a nemzeti összetartozás napján „szólalt meg” az első költemény például a keszthelyi, a vonyarcvashegyi és a zalaegerszegi állomáson. Ezúttal összesen 27 peronon és váróteremben hallhatók majd veretes gondolatok a legjobb együttműködés kategóriában a 2022-es Civil díj döntőjébe jutott Balatonalmádi Aranyhíd Polgári Egyesület szervezésében. 

– Mindannyian éljük az életünket a költészetben – mondta a keszthelyi vasútállomáson Szálinger Balázs József Attila-díjas költő. – S lehet, hogy a szolgálati közlemény ritkább, mint a vers a mindennapjainkban, csak nem tűnik fel, hiszen ha rádiót hallgatunk magyar nyelvű slágerekkel, amelyekben vannak rímek, vagy azt mondjuk, hogy „Talpra magyar!”, amikor a gyereket ébresztgetjük reggel, akkor máris megérkeztünk a költészethez. Szóval: az irodalomban létezünk. 

A keszthelyi alkotó szerint „tagadhatatlanul provokatív az akció, kicsit bele van nyomva az orrunk, de ez így helyes”, mert ezzel senki nem bánt senkit. 
– S a vonat sem fog késni miatta, és mi se maradunk le róla. Aki meg mégis inkább verset hallgat, legfeljebb nem ér oda pontosan, ahová igyekszik… – fogalmazott Szálinger Balázs. 

Az irodalmi műveket a Balaton-parti megállók mellett például a zalaegerszegi, a veszprémi, a sümegi, a tapolcai és a zirci állomáson is élvezheti a közönség, amit a többség szívesen fogad. 

– Nagyon jó ötlet, a kultúra ráfér erre az országra – szögezte le a keszthelyi pályaudvaron Sárosdy István, aki feleségével utazott. – Nem csak azt kell elmondani, hogy „vigyázat, a vágányra vonat érkezik!”, helye van itt az irodalomnak is. 
Reményik Sándor nemzeti összetartozás napjához illő versét mások mellett Romhányi József, Nemes Nagy Ágnes, Vajda János, Áprily Lajos, Petőfi Sándor, Kölcsey Ferenc, József Attila, Radnóti Miklós, Ady Endre, Tóth Árpád, Szabó Magda, Szálinger Balázs, Háy János és Szabó T. Anna egy-egy költeménye követi a három hónap alatt. 

Idén a klasszikus és kortárs magyar költők művei olyan színművészek tolmácsolásában hangoznak el, mint például Csuja Imre, Für Anikó, Gáspár Sándor vagy Mihály Péter, de ott van a versmondók között Likó Marcell, a Vad Fruttik frontembere is. 
A narráció Kiss Ernő színművész érdeme, a kiváló hangminőség Köves Marcellnek, a Hevesi Sándor Színház vezető hangmérnökének köszönhető, míg a zenei szignált a 9 éves Czompó Botond adja elő zongorán. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában