2022.06.27. 07:00
Pajtások a Vizslaparkban – Szoboravatás és gyereknap Zalaegerszegen
Hétvégén pótolták az egy hónappal ezelőtt elmaradt városi gyereknapot, aminek kezdetén felavatták a tér legújabb köztéri alkotását, Szabolcs Péter Munkácsy-díjas szobrászművész Pajtások című szobrát.
A szobrot Bali Zoltán, Balaicz Zoltán, Szabolcs Péter és Vigh László leplezte le. Fotó: Pezzetta Umberto
Balaicz Zoltán elsőként a Vizslapark történetéről mesélt a jelenlévőknek, így kiderült, miszerint egy 1800-ból származó oklevél „Visla hídjai kaszálóként” említi a területet. Később a patak is a Visla családról kapta nevét. 1927-ben - a nemrég posztumusz Díszpolgári címet kapott Czobor Mátyás akkori polgármester javaslatára - egy rész leválasztásával kialakították a Szent István teret. A Szent István parkot a II. világháború kitörése miatt nem tudták már létrehozni. 1969-ben Ifjúsági Park lett az új neve, 1970-ben pedig Lenin szobrát is felavatták, amit 1991-ben bontottak el. 1997-ben dr. Gyimesi Endre javaslatára készült el IV. Béla szobra, s felépült a címerház is. A polgármester végül köszönetet mondott mindazoknak, akiknek segítsége nélkül nem szépülhetne folyamatosan a közkedvelt nyolchektáros területet.

Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos elsőként felidézte, amikor középiskolásként reggelente itt járt el a park mellett. Bár az arculat azóta többször megváltozott, egy dolog biztos: a zalai megyeszékhely mindig élhető város, mindez pedig a felújítások mellett annak köszönhető, hogy sok a zöldfelület és park, mondta a képviselő. Szabolcs Péter szobrászművész köszöntőjében annyit jelzett, életigenlő alkotásaival mindig az emberekhez szeretne szólni. Bali Zoltán alpolgármester, önkormányzati képviselő hozzátette, sokkal jobb szoborkompozíció jött létre az eredeti elképzeléshez képest, ami a szobrászművész és Kovács Attila építész érdeme. Az ünnepségen D. Varga Ádám és Kovács Kata működött közre, a leleplezést követően pedig a Vizslaparkban kezdetét vette a városi gyermeknap. Többek között közlekedési akadálypálya, katonai szimulátorok, cicasimogató, játszóház, fegyverbemutató, kutyás programok, lovaglás, csokibemutató szórakoztatta a családokat.