Bárki bekapcsolódhatott

2022.06.12. 19:00

Megtartották az első Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivált Lentiben

Szombaton mintegy 500 gyermek, felnőtt és szenior néptáncos, valamint népzenészek és a kézművesek részvételével tartották meg az első Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivált.

Korosa Titanilla

Forrás: Kósa Róbert

A fesztivál a Kárpát-medence harminc helyszínén, Csíkszeredától Körmendig egy időben, azonos programpontokkal valósult meg, összesen közel 20 ezer táncos, zenész és kézműves részvételével. A Zala megyei helyszín Lenti városa volt. A fesztiválon egész napon át szólt a népzene a városközpontban és néptáncosok ropták a táncot. A forgatagba az arra járó érdeklődők is bekapcsolódhattak.

Forrás: Kósa Róbert

A fesztivált azzal a céllal hívták életre annak ötletgazdái, hogy a nagy nyilvánosság előtt megmutassák az öt évvel ezelőtt elindított Csoóri Sándor Program eredményeit, a népművészeti mozgalom kiemelkedően magas színvonalát, résztvevőinek sokaságát.

Lentiben a Kerka Táncegyüttes szervezésében valósult meg a fesztivál, melyen a házigazdák mellett a megye több településéről, így – a teljesség igénye nélkül – Zalaegerszegről, Pölöskéről, Zalaszentgyörgyről, Zalaapátiból, Zalaszentgrótról is érkeztek néptáncosok.

Borsos Bertalan a Kerka Táncegyüttes tagja, a Kerka Kulturális Alapítvány elnöke a programmal kapcsolatban elmondta, hogy a fesztivál jó bemutatkozási lehetőség, emellett mutatja azt is, hogy a népi kultúrának helye van a mai modern világban. Jó lehetőség továbbá arra is, hogy felkeltse a gyerekek érdeklődését a néptánc iránt, ezzel utánpótlást teremtve a táncegyütteseknek, népművészeknek.

A hivatalos program délelőtt ökumenikus szentmisével kezdődött, majd a csoportok felvonultak a Templom téren, bemutatva a zalai népviseletek széles tárát. Ezt közös zalai össztánc követte, majd a központi programnak megfelelően délben tartották az ünnepélyes megnyitót, melyen elénekelték a Szép Zalában születtem és a Magyarország című népdalok a Csádé zenekar közreműködésével, illetve elhangzott Csoóri Sándor Virágvasárnap című verse is. A megnyitón Horváth László, a város polgármestere is köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, hogy nagy öröm és megtiszteltetés, hogy Lenti adhat otthont ennek az eseménynek, szívet melengető érzés látni ennyi népviseletbe öltözött néptáncost.

Kósa Róbert

Ezt követően kalotaszei közös tánccal folytatódott a program, majd délután az együttesek bemutatták programjukat és részt vettek a közös, rögtönzött, szabad táncokban. Este pedig a gálaműsorban 19 táncegyüttes produkcióját láthatta a közönség és hallhatta az őket kísérő zenekarokat.

A fesztiválon a kiegészítő programok között a Zala Megyei Népművészeti Egyesület keretében működő fonó és gyapjúfeldolgozó népművészek is bemutatkoztak, a közönség megismerkedhetett a gyapjúfeldolgozással, a fonási technikákkal, a növényi festéssel, valamint a zalai hímzésmotívumokkal.

Csoóri Sándor Program célja a hazai magyar és nemzetiségi, valamint a határon túli magyar néptánc-, népzenei együttesek és népdalkörök, tárgyalkotó népművészeti alkotóközösségek tudásátadásának elősegítése, szakmai munkájának fejlesztése, a közösségek megerősítése. Idén közel 2 milliárd forintot különítettek el a folklór szereplőinek támogatására. Az érintettek pályázhattak országos jelentőségű szakmai képzéseken, rendezvényeken való részvétel költségeire, útiköltségre belföldre, a Kárpát-medencébe és Moldvába, valamint népviselet beszerzésére, készíttetésére és javíttatására, kisértékű eszközök beszerzésére is egyebek mellett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában