Vakáció a gyereknek, fejtörés a szülőnek?

2022.06.12. 13:01

Kezdődik a nyári szünet! De hol lesz a gyerek? Zalai szülőket kérdeztünk

Jövő héten kezdetét veszi a várva várt nyári szünet. De ami a gyerekeknek oly nagy boldogság, az néha a szülőknek hatalmas nagy fejtörés. Mert ahol a szülők dolgoznak, ott gyakran merül fel a családban a kérdés: „Hol legyen addig a gyerek?”

Zaol

Többnyire nagymamához vagy táborba mennek a gyerekek, míg a szülők dolgoznak.

Forrás: pixabay

Többnyire nagymamához vagy táborba mennek a gyerekek, míg a szülők dolgoznak.

Forrás: pixabay

A szülők munkahelyén nem töltheti az egész nyarat, otthon hagyni túl kicsi, a nagymama még dolgozik, az egész havi nyári tábor pedig túl drága lenne. De nem is akar annyi táborba menni. Két és fél hónap pedig nem kevés idő, és sokszor a szülők nehezen oldják meg a gyermekfelügyeletet ennyi időre. Ezúttal zalai anyukákat kérdeztünk, ők hogyan oldják meg az idei nyári szünetet.

- Boti még csak 9 éves, így minden hétköznapra kell neki felügyelet. A munkahelyünkre nem vihetjük be, és ott amúgy is nagyon unatkozna. Általában a család tagjai felváltva veszik ki a szabadságot, így heti turnusban tölt időt nagyszülőknél, a férjem testvéreinél, dédinél és unokatestvéremnél is. Ezen kívül táborozik egy hetet júliusban és augusztusban is. Általában sikerül családon belül megoldani, de nem egyszerű, nem kis egyeztetést és szervezést igényel – mondta Horváthné Ildikó.

- Maja 11, Ákos 13 éves. Egyedül még nem hagyjuk őket, mindig van, aki vigyáz rájuk. Maja napközis táborba, Ákos pedig foci táborba megy idén. Ezen kívül töltenek időt a nagymamánál is, és van egy nagyobb testvérük, aki szintén segít a felügyeletben, amikor dolgozom – mondta Sabján Helga.
 

Sabján Helgáéknál többnyire a nagymama vigyáz a gyerekekre a nyáron.

- Amíg kisebb volt, egy főiskolás lány kértünk meg a gyerekfelügyeletre, akit nagyon szeretett a kislányom. Noémi azonban már 13 éves, idén így otthon tudom hagyni arra az időre, míg dolgozom. Azonban egy gyermek nem igazán tud mást csinálni egyedül, mint a számítógép előtt ülni, aminek sok szülő – köztük én is – egyáltalán nem örül. Így ahogy lehet, megy a testvéremhez, illetve a Balatonon is eltölt egy hetet táborban– mondta Farkas Edina.

- Vállalkozóként dolgozom, de ha nem lenne édesanyám, nagy gondban lennék, hogy hova rakjam a gyerekeket. Ő falun lakik, ahol nagyon jól érzik magukat a srácok. Nagyon szerencsés vagyok ez ügyben, sok szülőtől hallom, hogy még fogalmuk sincs, hol lesz a gyerek a nyáron – mondta Kiss Andrásné.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában