Testületi ülés

2022.06.17. 16:00

Hárommilliárdos tétellel nőtt Zalaegerszeg idei, rekordnagyságú költségvetésének főösszege

Újabb hárommilliárdos tétellel növekedett a város idei, rekordnagyságú költségvetésének főösszege, erről is döntött az önkormányzat képviselő-testülete csütörtöki ülésén. Ily módon már 67 milliárd forintból gazdálkodik a város. 

Arany Gábor

Közel duplájára emelik az ebrendészettel kapcsolatos díjakat, képünk a Bogáncs állatmenhelyen készült

Fotó: Pezzetta Umberto

A 28 napirendi pontot tárgyaló közgyűlést követő tájékoztatón Balaicz Zoltán polgármester kitért arra is, hogy az iparűzési adó kiesése miatti állami kompenzációt eredetileg 400 millió forinttal számolták,  de ez az összeg a kormánnyal folytatott tárgyalásokat követően 529 millió forintra nőtt.  Balaicz Zoltán megemlítette, hogy jövőre visszaáll az iparűzési adó befizetésének járvány előtti rendje, s ez jelentősen javítja majd a város anyagi helyzetét. A költségvetést érinti, hogy a városba érkezett és itt ellátott ukrán menekültekkel kapcsolatos költségek fedezetére állami támogatást kapott az önkormányzat. Emellett a szakminisztérium átvállalta Czobor Mátyás szobrának és a Szelestey-gyűjtemény megvásárlásának költségeit. A Modern városok programból rendelkezésre álló pénzek kamatbevételei és beépültek a költségvetésbe, valamit megérkezett a Mindszentyneum fenntartására előirányzott plusz százmillió forint állami támogatás.

Módosították a településrendezési terveket, az építési szabályzatot, ez és a kiemelt fejlesztési övezetté nyilvánítások több helyszínt is érintettek. Néhány ezekből: az Andráshidára tervezett minibölcsőde, a vívócsarnok bővítése a kerekesszékes sportolók részére, a Duális Szakképző Központ mellett létesítendő új tanműhely megépítéséhez szükséges szabályozás, a módosítással a Baross utcában teszik lehetővé garázs építését. Megemlítendő még a Jákum utcai Morandini ház, amelynek főépülete továbbra is helyi védettség alatt marad, azonban a romos állapotú, életveszélyes és funkció nélküli épülettoldások elbonthatók lesznek.  

A közgyűlés módosította az állatok tartásáról szóló önkormányzati rendeletet. Ennek kapcsán elhangzott, hogy az elkóborolt állatok befogása, az állati tetemek elszállítása, az ebrendészeti telep működtetése, a telepre kerülő állatok oltása, egészségügyi kezelése a városnak évente 17 millió forintot meghaladó kiadást jelent. Ezek a költségek a felelőtlen állattartók miatt terhelik az önkormányzatot, ezért az ebrendészettel kapcsolatos díjakat megemelik, mégpedig közel a duplájára. Ez sem fogja azonban fedezni az előbb említett összeget, hiszen a díjakból a mostani tételek mellett évente alig másfél millió forint bevétele volt az önkormányzatnak. 

A képviselő-testület  névhasználatokról döntött: a lakók kérésére az eddig csak helyrajzi számon szereplő utak kaptak nevet, és immár Botfán Kereksűrű, Páterdombon Gévaalja utca is található.  Mindezek mellett a közgyűlés hozzájárult, hogy a Balatoni úton működő Zalaegerszegi Adományközpont Alapítvány használhassa a város nevét. Döntöttek az idei és jövő évi víziközmű-fejlesztési feladatokról. Ennek alapján az ivóvíz-hálózat fejlesztésére közel 725 millió,  míg a szennyvíz-rendszerre 1,3 milliárd forintot lehet költeni, törekedve arra, hogy a lehető legtöbb feladattal a Zalavíz Zrt.-t bízzák meg. 

A polgármester szólt arról is, hogy több milliárd forint értékű hulladékgazdálkodási fejlesztés zajlik a megyeszékhelyen, és ennek részeként új, 1000 négyzetméteres hulladékudvar épül a meglévő közelében.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában