Számtalan közösségi feladatot láttak el

2022.06.13. 11:00

Emléktáblát állítottak a volt igazgató és a tanárok tiszteletére Nagybakónakon

Emléktáblát avattak az egykori iskola, az ott dolgozó pedagógusok és Miklósy Pál volt igazgató tiszteletére a hajdani intézmény épületén.

Péter B. Árpád

Forrás: Szakony Attila

A kultúrotthonban a legendás direktor fia, a Nagybakónakon született Miklósy Lajos felelevenítette, az 1907 és ’73 között működött iskolában a tantestület összetartó csapatként dolgozott, amelynek tagjai segítették egymást, s nagyon kötődtek az igazgató családjához, akinek lakása „egyben minden pedagógus otthona volt, hiszen például a szünetekben, vagy a nap végén mindig várta őket egy kávé a verandán, vagy a konyhában a süteményes tál”.

Arról is beszélt: a tanárok, tanítók számtalan közösségi feladatot láttak el, közreműködtek például a népszámlálásban, a hivatalos ünnepek, az oltási kampányok, a hulladékgyűjtés vagy a véradás megszervezésében, és ha valaki bajba, akár családi válságba került, akkor ott álltak mellette, nyáron pedig tábort szerveztek a gyerekeknek, hogy az édesanyák elmehessenek dolgozni. 
„Ez volt az a világosság, amit a pedagógusok elhoztak”, tette hozzá Miklósy Lajos, aki arról is beszélt: édesapja vezetésével esti iskolát is szerveztek azoknak, akik nem végezték el a nyolc osztályt, majd TIT-tanfolyamok is indultak a faluban.
Az egykori igazgató fia azt mondta: „az itt dolgozók nemcsak az alapfokú tudást adták át, hanem az emberséget is, amit tőlük tanulhattak a település lakói”.  

A kultúrotthonban Büki Pálné – aki pedagóguspályája kezdetén, 1958-tól tanított a nagybakónaki iskolában – arról is beszélt, félt az itteni, „vidéki munkától, de Pali bácsi hatására eloszlottak a kételyeim, mindent megtanultam, és nemcsak szakmailag, hanem emberségből is kitűnő útravalót kaptam az élethez”, szögezte le a ma már nyugdíjas tanár, aki szerint a sors jót tett vele, hogy itt indulhatott a munkássága.   
A volt iskola előtt Kovács Tamás polgármester kijelentette: kicsit irigykedve gondol a falu akkori elöljáróira, „mert itt voltak azok a pedagógusok, akikre biztosan számíthattak, mindenben”, ezért a képviselő-testület egyöntetűen támogatta a Miklósy-család kezdeményezését, hogy emléket állítsanak az intézménynek és az itt dolgozóknak.

Arról is beszélt, Miklósy Pál 115 éve született, s ennyi ideje áll az iskola épülete is, amelynek a jövőben megtalálják az új funkcióját. Mint mondta, az emléktáblán lévő QR-kód segítségével bárki felidézheti a település oktatási életének értékes emlékeit, s ebben segít a most elkészült Nagybakónak tanítói című kiadvány is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában