Idestova éve nem sikerül felhasználni

2022.06.30. 07:00

Egyre égetőbb az 588 millió felhasználása Nagykanizsán

Idestova egy éve nem sikerül felhasználni a kormánytól kapott 588 millió forintos fejlesztési támogatást az Éljen VárosuNK! Egyesület (ÉVE) folyamatos hátráltatása, akadékoskodása miatt – emlékezett meg tegnapi tájékoztatóján a szomorú évfordulóról Szabó Szilárd, a Fidesz frakcióvezetője.

Pásztor András

Szabó Szilárd a felújításra váró Attila Óvodánál Fotó: Szakony

Szabó Szilárd a felújításra váró Attila Óvodánál Fotó: Szakony

Mint azt Szabó Szilárd elmondta: az 588 millió forintból tervezett fejlesztések blokkolása mostanra olyan helyzetbe hozta az önkormányzatot, hogy egyéb pályázati források felhasználása is kérdésessé vált.

– Az Attila utcai óvoda villamos hálózatának rekonstrukciója is szerepelt az eredeti 588 millió forintos fejlesztési listában, sőt az ÉVE-frakció módosított listájára is felkerült ez a beruházás – kezdte Szabó Szilárd, aki hozzátette: az eredeti fejlesztési lista zöld utat kapott a minisztériumtól, ám az ÉVE miatt még mindig nem indíthatók a beruházások, ők ugyanis újabb és újabb egyeztetéseket szeretnének, most éppen a minisztériumi államtitkárral találkoznának.

Mint arra a Fidesz frakcióvezetője rámutatott: a probléma abból adódik, hogy az önkormányzat elnyert egy másik, számos intézményt, köztük az Attila Óvodát is érintő energiaracionalizálási pályázatot, ám ezt a beruházást addig nem lehet elindítani, ameddig nincs felújítva, modernizálva az épület villamoshálózata. Késlekedni pedig nincs idő, a nyár végéig be kellene fejezni az Attila Óvodában tervezett munkálatokat, hogy a gyerekeket szeptembertől nyugodt körülmények között tudja fogadni az intézmény. Szabó Szilárd jelezte: ha az ÉVE továbbra is blokkolja a beruházásokat, akkor nem egy, hanem két pályázatot is elbukhat az önkormányzat. A frakcióvezető éppen ezért felszólította az ÉVE képviselőit, hogy fejezzék be a városi fejlesztéseket ellehetetlenítő politikájukat. Ennek a kérésnek már a mai, csütörtöki közgyűlésen is eleget tehet az ÉVE frakciója, ahol ismét napirendre kerül az 588 millió forint ügye.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában