Pont ilyen edzőt kerestek

2022.06.02. 20:15

A Zalakerámia-ZTE KK irányítását Sebastjan Krasovec veszi át - frissítve

Bejelentette új szakvezetőjét a Zalakerámia- ZTE KK NB I/A csoportos férfi kosárlabdacsapata, eszerint az Oroszlányból távozó szlovén Sebastjan Krasovec veszi át az egerszegi együttes irányítását, akivel egy plusz egyéves szerződést kötöttek a kék-fehérek.

Kerkai Attila

Bencze Tamás, Sebastjan Krasovec és Baki Gergely

A csütörtök délutáni egerszegi sajtótájékoztatót Bencze Tamás, a Zalakeráma-ZTE KK szakmai igazgatója nyitotta, akit május elején bíztak meg ezzel a feladattal. Mint mondta, amikor munkába állt, egy sorrendiséget állított fel, ebben pedig az első az volt, hogy megtalálja az új vezetőedző személyét. Méghozzá azért, hogy a későbbi keret magyar magját már vele alakítsák ki, illetve a légiósok megtalálásának is a vezetőedző feladatának kell lennie.

Fotó: Pezzetta Umberto

– Olyan edzőt kerestünk, aki ismeri a hazai bajnokságot, erre pedig maximálisan megfelel Sebastjan Krasovec, hiszen négy éve itt dolgozik – mondta Bencze Tamás. – Az Oroszlánnyal folyamatosan fejlődtek, az pedig, hogy az idén bejutottak a rájátszásba, kifejezetten nagy szó. A második fő szempontot az jelentette: olyan edzőt kerestünk, aki húzóemberként is számít a magyar játékosokra, illetve lehetőséget biztosít a fejlődésre a saját fiataljainknak.

A 44 éves Sebastjan Krasovec Magyarországra érkezése előtt főként hazájában, később pedig Lengyelországban tevékenykedett.

– Először is köszönöm a ZTE KK szakmai vezetésének és a menedzsmentnek, hogy megkaptam ezt a lehetőséget – ezt már Sebastjan Krasovec mondta a sajtótájékoztatón, aki beszélt arról is, miért döntött a váltás mellett. – Mintha egy olimpiai ciklust, négy évet töltöttem volna el az OSE-nél, és megérett bennem, hogy váltsak. Motivált vagyok, és a klub elképzelései is tetszenek. Most az az elsődleges, hogy a magyar játékosokat megtaláljuk, a többi feladat azután jön.

Az is elhangzott: a magyar mag minőségének lesz a függvénye, hogy négy vagy öt külföldi játékost szerződtet majd a ZTE KK. Az elmúlt évek gyengébb szereplése nem könnyíti meg a klub helyzetét, de arról sincs szó, hogy a jó magyar kosarasoknak ne jelentene kihívást ideigazolni.

A szakmai stábban annyi változás, illetve folytonosság van, hogy Baki Gergely lesz a vezetőedző segítője. Heinrich Róbert marad a klub kötelékében, feladata az utánpótlás területén lesz, a fiataloknál végzett munkát kontrollálja majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában