Mert az Ön faluja is rajta van a térképen!

2022.06.09. 11:30

A világ végére is rátalálnak – Kustánszegi építkezések és készülődés a vendégfogadásra

Több helyen is építkezünk a faluban, ezek a munkák a jobb életlehetőségek elérését, s emellett a turisztikai lehetőségeink javítását szolgálják. Az elmúlt években az adósságkonszolidációs alapból kapott pénzből már négy utca burkolatát felújítottuk, most a főutcán járdát építünk, és beton vízelvezető készül az út mentén. Sajnos, nehéz évek is következtek az után, hogy a „Mert az Ön faluja is rajta van a térképen!” turisztikai sorozatban bemutatkozhattunk 2017-ben. Viszont, az azóta eltelt öt év sem múlt el nyomtalanul, ezt szeretnénk bemutatni a szélesebb közvélemények – mondja Bécs Tiborné, Jucika a falu polgármestere, aki Gyenese Norbert alpolgármesterrel, ő falugondnokként is dolgozik Kustánszegen, mutatják meg a látnivalókat.

Győrffy István

Bécs Tiborné polgármester és Gyenese Norbert alpolgármester a tónál, a fotós képkeret mögött

Forrás: Győrffy István

Az utóbbi években számos hír jelent meg a jóléti víztározóhoz, az egyre híresebb kustánszegi tóhoz kapcsolódóan. Népes horgászversenyekről, szórakoztató rendezvényekről szóltak ezek a beszámolók, kétségtelen, az idén 35 éves tó a turizmus fellendülésének egyik alapja. A tónál kemping működik, több vendégház is létesült, sőt, azóta ezek egy részét korszerűsítették, szobákat adnak ki a tulajdonosaik, s magának az önkormányzatnak is van, több mint harminc vendég fogadására alkalmas turistaháza. Ennek szomszédságában létesült egy szabadtéri sportkert, s az itteni IKSZT-ben is felújítás zajlik.

Rálátás Kustánszegre
Forrás: Győrffy István

– Az egész épületrészt szigetelnünk kellett, egyúttal teljesen felújítjuk a belső tereket, hogy ezek is jól szolgálhassák a közösségi célokat – mondja a polgármesterasszony, majd a Tájházházat mutatják meg, ahol szintén felújításra készülnek: – Az épületet kell megerősítenünk, felújítanunk, mert repedések keletkeztek a falaknál. Ehhez pályázati támogatást nyertünk. Értékes, a falu lakói által összeadott gyűjteményünk, amit a felújítást követően továbbra is be kívánunk mutatni az érdeklődőknek.

A tavat három község – Becsvölgye, Németfalu és Kustánszeg – hozta létre 1987-ben. A tó Kustánszeg felőli oldalán létesültek strandi berendezések, esőbeálló, ingyen használható öltözők, zuhanyzók, a tóban fürdeni saját felelősségre lehet, a vízminőséget a horgászatért felelős egyesület ellenőrzi, s ezzel még nem volt gond.

Major Attila és társa, Erdélyi Margit unokáikkal a kustánszegi kempingben
Forrás: Győrffy István

A kempingben Major Attila és társa, Erdélyi Margit tulajdonosok a június elsejei nyitásra készülnek.

– Várjuk a vendégeket, már többen foglaltak helyet maguknak. Reméljük jó nyarunk lesz. A kempingünkben egy program keretében ingyen is adunk szálláshelyet, de a kemping ideális helyszín csapatépítő tréningekhez is. Erdők, mezők, a tó, a dombok és a völgyek mind megtalálhatók kempingünk környékén, vagyis kirándulhatnak is a vendégeink a zalai dombság erdeiben. Közvetlenül a kempinggel szemközt indul a kék túraútvonal – mondja Erdélyi Margit. 

Kilátás a templomdombról, ahova kilátót szeretnének
Forrás: Győrffy István

– Ez Kustánszeg legszebb része. Innét rálátni a falura, a tóra is, sőt, háttrében a szomszédos Németfalu házai is láthatóak és megnyugtatnak a körülvevő mezők, erdők – mutat körbe a polgármesterasszony a református templom előtti dombról. – Sajnos a körülvevő fák egyre jobban felnőnek, s elzárják a kilátást. Ezért is látjuk egyre fontosabbnak egy kilátó építését, hogy ezt a panorámát megőrizzük, s továbbra is láthatóvá tegyük. A templom körül gyarapodott az önkormányzat területe, mert Bogár Imre elhunytával, aki Zalaegerszeg rendszerváltáskori polgármestere volt, fia Bogár Miklós Zoltán, az örökségéből nekünk ajándékozott három itteni telket.

A templom előtt érdekes szoborcsoport, a Millenniumi emlékmű látható, amely Hadnagy György szobrászművész és Czigány István építész munkája, melynek alakjai között ott van Barcza Boldizsár 1848-as honvédőrnagy, akit Kustánszegen temettek el. 

– A szobrokat védő fazsindelyes tetőben az idő már kárt tett, tervezem, hogy miként lehetne megújítani – mutatja a megrokkant szerkezetet Gyenese Norbert, akik eredeti szakmáját nézve ács és kiderül róla, hogy több értékes kültéri felújítás is az ő nevéhez fűződik. A temetőben ő újította meg és állította fel a lélekharangot, melyet Lakatos Gyula volt Kustánszeg-paraszai lakos, aki most Búcsúszentlászlón él, adományozott a temető részére egy kővel együtt, amit Doberdóból hoztak haza 1916-ban, s amin ágyúlövés nyomai látszanak.

Az újjáépített kereszt a temetőben
Forrás: Győrffy István

A kustánszegi temetőben ma is látható, hogy anno szétváltan temetkeztek a reformátusok és a katolikusok. De azért is érdemes időt szánni egy kis itteni barangolásra, mert több értékes, régi síremléket is megőriztek az utókor számára. Itt van Barcza Boldizsár honvédőrnagy sírköve is, amelyhez március 15-én kilátogatnak megemlékezni a helyiek. 

– A régi fakeresztet is újra kellett faragni, mert a töve teljesen elkorhadt. A Krisztus dombormű nagyon régi, s a kereszten lévő bádog tetőről sem tudni, hogy mikori, azt is felújítottam, időtálló festékkel kentem be – mondja Gyenese Norbert. 

Székely Miklósné a régi ház előtt, mely posta is volt, az első két ablak között volt a bejárat
Forrás: Győrffy István

A faluban megállunk egy régi ház előtt, amely a Székely családé. Nem ez a falu legrégebbi háza, de a legjobban megőrizte a múlt századi kustánszegi házépítések jegyeit.

– Eredetileg nem a mi házunk volt, azért vettük meg, hogy a felújítása után az egyik gyermeké lesz, de másként alakult... Azt tudom a házról, hogy régen ez volt a posta épülete, s elől, a két ablak között volt egy bejárati ajtó a homlokzatán. A pincéje nagyon jó, most is használjuk – említi az épület történetét Székely Miklósné. 

A paraszai Göcsej-szíve Vendégház, melyet egy 1910-ben épült parasztházból létesítettek
Forrás: Győrffy István

Kustánszeg külterülete a falutól két kilométerre lévő Parasza, ahol most 27-en élnek. Ez szinte már a világ vége, hiszen innét út nem vezet tovább. Mégis Paraszában látott fantáziát Szirkovics Ákos és felesége Szilvia, akik itt építették fel a Göcsej-szíve, majd a Göcsej-Gyöngye Vendégházat. 

– Az első vendégház eredetijét, egy 1910-ben épült parasztházat 2002-ben vásároltuk meg, s építettük teljesen újjá. Mellé tíz éve újan építettük a Göcsej Gyöngye Vendégházat, amelybe sóbarlangot is létesítettünk. Most is vannak vendégeink, s elárulhatom azt is, hogy a járvány után, tavaly volt a legjobb nyarunk. Az épületek nagyon tetszenek, s az a csend, az a hangulat, amely itt körülvesz, visszahozza a vendégeinket, bár a mostani foglalások többsége új érkező lesz – említi Szilvia, s elárulja, rengeteg munkájuk van az épületekben, a bútorok nagy részét is a férje készítette, a Göcsej Gyöngye feliratot is ő faragta ki kisméretű téglából…

Szirkovics Ákosné Szilvia a paraszai vendégházuknál
Forrás: Győrffy István

Megnézzük a sejtelmes fényeket árasztó sóbarlangot, ahol szívesen vendégül látják a környékbeli óvodásokat is. Itt találkozunk a faital budapesti házaspárral, akiktől megkérdezzük hogyan bukkantak Paraszára?

–Szeretjük felfedezni a világvége helyeket. Ez itt az és lebilincselő – mondják.

Németh Sándor a régi gazdaságuk udvarán, 1980-ig élt Paraszán
Forrás: Győrffy István

Az egyik portán idős férfi nézelődik az udvaron, a nyugdíjas Németh Sándor.

– Nagy gazdaságunk volt, lakóházzal, istállóval, pajtával, óllal, faházzal és méhessel, ami még megvan. Ha tehetem, kijövök ide, akár minden nap.  Gumicsizmában jártunk be a faluba, ha sár volt, innét végeztem el a középiskolát is – emlékezik.

– Most jutunk el oda, hogy a Paraszára vezető utat is fel tudjuk újítani, ami 42 millió forintba kerül. Ha elkészül, még ha egyébként igaz is, nem lesz Parasza a világ végén – köszön el Bécs Tiborné.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában