Ünnepi gondolatok pünkösdről és a papi hivatásról

A Jó pásztor vasárnapján a hívek a papi szolgálatokért imádkoznak, így tettek most is a katolikus templomokban május 8-án. Ez a keresztény hivatás egyfelől az önmagunkon való túllépést jelenti, másrészt az evangelizáló egyház közeledését az emberek felé. Van, aki később fedezi fel magában a konkrét elkötelezettséget, de akad olyan is, aki már gyermekként tudja, hogy Istent és az embereket fogja szolgálni. A budapesti Horváth László papnövendék ősz óta a Pázmány Péter Egyetem teológia szakos hallgatója, ezzel párhuzamosan papi szemináriumi képzésen vesz részt.

- Már gyermekként megfogalmazódott bennem a papi hivatás, bár volt némi kitérő az életemben – mondja László. - Érdekelt a katonaság is, aztán úgy döntöttem, hogy gyógyszerésznek tanulok a Semmelweis Egyetemen. Egy év után úgy éreztem, hogy nem azon az úton járok, amit Isten kijelölt számomra, így jelentkeztem Szombathelyen Székely János megyéspüspöknél. Az Amerikai Egyesült Államokban születtem, egy külföldi magyar családban nevelkedtem, majd Pannonhalmára kerültem a gimnáziumba, akkor költöztem Magyarországra. Szerintem egyik sarkalatos pontja az egyházi életnek az evangelizáció. Sajnos most olyan világban élünk, ahol egyre inkább elszakadunk keresztény gyökereinktől, ezért szükséges a népi és a liturgikus hagyományok őrzése. Örvendetes viszont, hogy például a papi szemináriumban csupán néhányan vannak, akik negyven év felettiek, mindenki más huszon- és harmincéves. A legfiatalabbak egyébként 18-19 évesek. Mindez azt mutatja, hogy a papi hivatás feléledni látszik, van utánpótlás. A saját közösségemből is három éven belül nyolc papi és szerzetesi hivatást választó fiatalember került ki. Szerintem az emberek vágynak a Misztériumra, s az Egyháznak meg kell hagynia azt a lehetőséget, hogy személyesen találkozzanak az Úrral, a már megélt kapcsolatot tovább építsék. Nekünk ebben kell támogatnunk őket. Sokat változott, modernizálódott a világunk. Az Egyháznak célja, hogy Krisztus örök igazságát képviseljük akkor is, ha éppen az adott kor technikai eszközeit használjuk. A fiatalok igenis vágynak a keresztény értékekre, a papoknak pedig az a dolguk vagy néha kihívásuk, hogy ebben a lelki felfedezésben segítséget nyújtsanak.

A vendéglátó atya, Kovács József nem ismeretlen a környékbelieknek, hiszen öt évig szolgált káplánként a zalaegerszegi Mária Magdolna Plébánián, s tanított az egerszegi Dózsa-iskolában és a Mindszenty-gimnáziumban. Tavaly óta a gellénházi plébánia lelkipásztora.

- Tizenhárom évig Zalaháshágyon, azután Zalalövőn éltem, s az ottani plébánosnak és nagyszüleimnek köszönhetem, hogy vallásos lettem – emlékszik vissza József atya a kezdetekre, akit tavaly augusztusban Székely János megyéspüspök helyezett a zalai településre plébánosnak. - A Mindszenty-gimnáziumban töltött négy év meghatározó volt az életemben. Két osztálytársam is papnak jelentkezett, a Kertvárosban szolgáló Molnár János atya és Németh Csaba, a pákai plébános. Érettségi után egy évig Veszprémben, a Pannon Egyetem Mérnökinformatikus Karán tanultam. Mindig reál beállítottságú voltam, ez a rövidség, tömörség, lényeglátás talán a prédikációimban is nyomon követhető.

- Hogyan lett a mérnök hallgatóból papnövendék?

- Nem egyetemi kollégiumban laktam, hanem az ottani egyházi gimnázium kollégiumában, a Davidikumban. Együtt jártunk a diákokkal a bazilikába misére és akkor éreztem azt a szent kísértést, én magam „szent zaklatásnak” hívom azt a pár hónapos folyamatot – mondja nevetve József atya –, amikor elgondolkodtam azon, hogy komolyabban odaszánjam magam Istennek. Amikor kimondtam, hogy pap leszek, minden a helyére került. Szent Ágoston írja, hogy „nyugtalan a szívem, amíg meg nem nyugszik Benned”. Így éreztem én is. A jelentkezésnél azért bennem volt kicsit a drukk, hogy én vajon megfelelek-e az egyháznak. Ez olyan, mint egy jó házasság, szükség van mindkét fél beleegyezésére. A győri papi szemináriumban végeztem teológiai tanulmányaimat. Nagyon szép hat évet töltöttem ott, de jó volt kijönni pasztorálni. Érdekesség, hogy felszentelésem után 2013-ban visszakerültem az első gyakorlati helyemre, Jánosházára, így kezdő káplánként már ismerős arcokkal találkoztam. Két év után egy esztendeig Szentgotthárdon szolgáltam, ahol érdekes volt megismerkedni a magyar-szlovén közösséggel. Ezt követően közel öt évet töltöttem a Mária Magdolna Plébánián. A falusi templomokban szinte személyesen ismertem mindenkit, a megyeszékhelyen vasárnaponként sokszor új emberekkel találkoztam. Eközben a Dózsa-iskolában és a Mindszenty-gimnáziumban tanítottam, s örömömre a fiatalokkal mindig megtaláltam a hangot. A gimnáziumban négy-öt fős ifjúsági közösséget vettem át, amikor eljöttem, többszörösére duzzadt a létszám.

- Minek tudható be ez a szemmel látható siker?

- Nem annyira sikernek nevezném, de mindenképpen jó érzés látni azt, hogy követik a példánkat, mernek egymással barátkozni, beszélgetni, kilépni a világba és nem utolsósorban megélni a lelkiségüket. Elsőre ijesztő lehet számukra, hogy egyházi dologban vegyenek részt, majd később templomba járjanak. Szívet melengető emlék számomra, amikor Medjugorjéba vittem kisbuszokkal fiatalokat. Felemelő érzés volt, amikor több tízezer hívővel együtt vettek részt a misén, mondták a rózsafűzért, hallgatták a tanúságtételeket. Meghatotta őket, hogy annyi korukbeli, hasonló gondolkodású fiatallal találkoztak. A nagytemplomban a mise előtt bizony az idősebbeket meglepte, hogy a zarándokútról visszatért fiatalok az első padokban mondják a rózsafűzért.

- Egy papnak is lehetnek ambíciói?

- Inkább céljai, elképzelései. Most, hogy önállóan vezetek egy plébániát, érzem a súlyát, felelősségét a papi hivatásnak. Itt Gellénházán – amihez még hat környékbeli fília tartozik -, finoman jeleztem, hogy szeretnék néha eltérni a „mert mi így szoktuk” magatartástól. A néhai Péter atya ötlete alapján néhány éve indult Szent Filoména-tiszteletet én is megtartom. Minden hónap 10-én van este 6 órakor, s ez olyan érték, hogy még Zalaegerszegről is jönnek rendszeres zarándokok. Vasárnaponként Gellénházán s a szomszéd falvakban együtt több mint kétszázan vannak, egyre többen járnak templomba, a közösség fele gyermekes család. Ők azt látják, hogy az egyház él. A hittanórára járó gyerekeknek a legutóbbi gyakorlati feladat a nagyheti szertartásokon és a húsvéti körmeneten való részvétel volt, örömmel jöttek el.

- Pünkösd Jézus Krisztus mennybemenetelének és a keresztény egyház születésének, a Szentlélek kiáradásának az ünnepe. Mit jelent mindez a ma emberének?

- A Szentlélek az, aki csodát tett a szívekben, bátorságot adott az apostoloknak. Keresztségkor meghívást kapunk a Krisztusi életre, bérmáláskor küldetést, hogy Krisztus tanúi legyünk az emberek előtt. A papság ennek a küldetésnek a megerősítése, ők jelenítik meg Krisztust az emberek előtt. Ősszel kilenc alkalmas Szentlékek szemináriumot szeretnék indítani, ami egyfajta tanulási lehetőség is a hitünkről, s abban segít, hogy az emberi lélek megkapja ezt a pünkösdi apostoli tüzet.