Nem csak hallgatóknak

2022.05.23. 11:30

Szeretnék hagyománnyá tenni az egyetemi fesztivált Nagykanizsán

Első alkalommal szervezte meg saját területén a korábban a városnapi programokhoz kapcsolódó fesztiválját a Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központja. A PEN Feszt részeként rendeztek oktatóknak és hallgatóknak szóló csapatversenyt, volt főzőverseny, majd nyitott kapuk mellett egyéb közösségi programok várták szombaton az érdeklődőket.

Gyuricza Ferenc

Képünkön (b-j) Sziva Barnabás, Jaskó Szilárd, Holczinger Tibor és Schné Tamás bográcsozás közben.

Először szervezte meg saját területén a korábban a városnapi programokhoz kapcsolódott fesztiválját a Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központja. A szombati rendezvény – amely többek közt oktatóknak és hallgatóknak szóló csapatversenyt, főzőversenyt, előadásokat, táncbemutatót tartalmazott – az öregdiákokkal és minden más érdeklődővel együtt mintegy 150 főt vonzott. – A PEN Fesztet szeretnénk hagyománnyá tenni, azzal a különbséggel, hogy a jövőben inkább a beiskolázási időszakhoz igazítanánk, vagyis ősszel tartanánk meg – foglalta össze Fülöp Réka kommunikációs koordinátor, hozzátéve, hogy ezúttal azért döntöttek a tavaszi időszak mellett, mert most ért véget a szorgalmi időszak, a vizsgák kezdetéig viszont van még néhány hét. 

– A rendezvény hármas célt szolgált – magyarázta tovább Fülöp Réka. – Egyrészt a hosszú, eseménymentes időszak után szerettünk volna a hallgatók számára szórakozási lehetőséget kínálni, emellett a városban működő középiskolásokat is orientálnánk a Pannon Egyetem felé, s ennek jó eszköze lehet egy ilyen esemény, de a lakossággal meglévő jó kapcsolatok további ápolására is törekszünk. Szeretnénk megmutatni nekik is, hogy a Pannon Egyetem nyitott intézmény.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában