Volt, amikor sorban állás is kialakult

2022.05.13. 17:00

Sokan adták a vérüket a civilek akciójában Nagykanizsán

Nagy volt az érdeklődés a hagyományos civil véradás iránt, melyre a Halis István Városi Könyvtárban került sor.

Horváth-Balogh Attila

Benke Dániel könyvtáros is szívesen segített kollégáival

Forrás: Szakony Attila / Zalai Hírlap

Benke Dániel könyvtáros is szívesen segített kollégáival

Forras: Szakony Attila / Zalai Hírlap

Mint azt Budavölgyi Kálmán, a főszervező Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület ügyvezető elnöke elmondta: először 2006 környékén rendeztek civil véradást egy uniós egészségfejlesztési projekt elemeként – az akció nem volt a projekt kötelező része, de úgy vélték, hosszabb távon biztosan lesz valami hozadéka annak, ha felvállalnak egy ilyen kezdeményezést. Igazuk lett, érzékelhetően jelentős szemléletformáló erővel bír a civil véradás, amit normál körülmények között – azaz pandémiamentes időszakban – évente kétszer, tavasszal és ősszel rendeznek meg.

Az első véradókat 12 órától fogadták a Halis István Városi Könyvtárban – ennek földszintjén működik ugyanis a civil iroda –, s egészen délután 16 óráig nyújthatták a karjukat mindazok, akik segíteni akartak 3 embertársuknak. Néha kisebb sorok alakultak ki a bejárat előtt, annyian akartak vért adni és ahogy arra Budavölgyi Kálmán rámutatott, hála Istennek, sok volt a fiatal. S ami már szintén hagyomány, a helyszínt adó könyvtár munkatársai közül is számosan vállalták a véradást. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában