Nyugdíjasok

2022.05.31. 10:00

Ötfős csapatok versenyeztek Lentiben

A napokban, a társszervezetek tagjaival közösen rendezte meg hagyományos sportnapját a helyi Civil Nyugdíjas Klub.

Korosa Titanilla

Új feladat volt a lengőteke. Balról a harmadik Császár Zoltán Fotó: KT

A csesztregi Korhatártalanok Klubja, a Lovászi Olajbányász Nyugdíjas Klub és a házigazdák állítottak ki ötfős csapatokat, melyek lengőtekézésben, kislabdadobásban, kapura rúgásban, horgászásban és légpuskalövészetben mérték össze tudásukat.

– A már hatodik alkalommal meghirdetett sportnap szerves része a három nyugdíjasklub együttműködésének – mondta a rendezvényen Császár Dezső, a házigazda szervezet elnöke. – Lovásziban már korábban megtartottuk a szokásos tekeversenyt. Szerencsére idén már nem kellett halasztanunk a koronavírus- járvány miatt.

A klubvezető arról is beszélt, hogy a sportnap nagyon népszerű a három klub tagjai körében, mindannyian készülnek is rá és örülnek a találkozásnak, hiszen az elmúlt két esztendőben erre alig nyílt alkalmuk. A sportnapra meghirdetett versenyeken voltak visszatérő feladatok, de igyekeznek évről évre újdonsággal is szolgálni a résztvevőknek.

Közkedvelt a légpuskalövészet, így ez ismét szerepelt a számok között, ennek lebonyolításában a lovászi lövészklub tagjai segítettek. Új elemként kapcsolták be a lengőtekézést, ehhez a klub be is szerzett egy megfelelő, kézre álló készletet.

A sportnapot természetesen eredményhirdetés zárta. Minden együttes oklevelet kapott, és gazdára talált az öt évvel ezelőtt útjára indított vándorserleg is, mely idén a lentiekhez került, a lovásziak és a csesztregiek előtt. A két vendégklub már bezsebelt az előző években 2-2 győzelmet.

A lenti klub vezetője a további programokról elmondta: rövidesen Zalaegerszegre, a Hevesi Sándor Színházba látogatnak előadásra, immár negyedik alkalommal, ez a kulturális program felkeltette a tagság érdeklődését és egyre többen jelentkeznek rá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában