Rendezvények

2022.05.27. 07:00

Móka, kacagás, gyereknap – Hétvégi programok Zala megyében

Ez a hétvége a legkisebbeké, a megye számos pontján tartanak gyereknapi rendezvényt

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

Gyereknapi programok 
Szombaton 14 órakor gyereknapi kézműves kavalkád kezdődik a Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi Helyi Termék Piacon, a szervezők izgalmas versenyekkel és sok-sok játékkal várják a gyerekeket, lesz egyebek mellett piaci gyermekolimpia, a Tourinform-iroda Mesés Göcsej című élményszerző kvízjátéka 16 órakor indul, a Napsugár együttes koncertje 17 órakor kezdődik. Lesz továbbá kézműves játszóház, népi fajátékok, állatsimogató és kézműves vásár is. Gyereknapot tartanak vasárnap 10 és 18 óra között Zalaegerszegen, a Vizslaparkban is, ahol 10 órakor felavatják a Pajtások című szobrot. Avatóbeszédet Bali Zoltán alpolgármester mond. A programban lesz kutyabemutató, cicasimogató, ugrálóvár, fajátékok, kézműves játszóház, fegyverbemutató, közlekedési akadálypálya, katonai szimulátorok, lufihajtogatás, csillámtetoválás, arcfestés. „Miénk a kert!” címmel tartják a városi gyereknapot szombaton Hévízen, az Egregyi Múzeum előtti területen 10 órától. A résztvevőket egyebek mellett különféle játékok, futófesztivál és kézműves foglalkozás is várja. Ugyanezen a napon Balatongyörökön 14 órától gyereknapi zsongást rendeznek a Jüngling Ház udvarán, ahol jótékonysági süteményvásár is lesz, amelynek bevételével az óvodát támogatják. Strandnyitóval egybekötött gyereknapot rendeznek vasárnap Vonyarcvashegyen 13.30-tól. A résztvevőket különféle foglalkozások, sport- és ügyességi játékok, illetve fellépők várják a Lidó strandon, ahol ezen a napon cumifát is avatnak. A keszthelyi Zenepavilonnál vasárnap 15 órakor kezdődnek a programok, ahol játékpark és óriás-társasjáték mellett koncertek, foglalkozások és táncház is szolgálja a kikapcsolódást. Nagykanizsán szombaton 15 órakor a Medgyaszay Házban és környékén szervezik meg a városi gyermek- és kék lámpás napot. Az ingyenesen látogatható program az Eraklin Táncklub Egyesület előadásával indul, majd a Gyöngyözön zenekar lép fel, őket Amy bohóc követi. Ezután a HandaBanda zenekar szórakoztatja a gyerekeket, akik Harry Potter varázsvilágába is betekintést nyerhetnek. A helyszínen lesz rendőrautó, mentő és tűzoltóautó, vagyis a kék lámpások, de rengeteg kísérőesemény is tarkítja a napot. Letenyén vasárnap 14 órától a kastélyparkban gyermeknapi térzene nyitja a programok sorát. Ezt követően fellép a Csillag Musical Társulat és a Muragyöngye mazsorettcsoport. S lesznek népi játékok, arcfestés és közlekedési totó. Vasárnap Lentiben, a Templom téren tartják a gyermeknapi rendezvényt, 13.30 és 18.30 között szabadidős játékpark és népi játszótér, 14 órától Horváth-Herman Gréta interaktív műsora szórakoztat. 

Hősök emlékünnepe 
Ünnepi megemlékezést tartanak Zalaegerszegen a hősök napja alkalmából vasárnap 11.15-től a Hősök kertjében. Emlékezőbeszédet dr. Káldi Dávid önkormányzati képviselő mond. A magyar hősök emlékünnepén a Magyarok Nagyasszonya-plébániatemplomban szentmisével kezdődik a keszthelyi program vasárnap 8.30-tól. Ezt megemlékezés követi a Várkertben, ahol Kardos József tanár mond beszédet. Nagykanizsán vasárnap 11 órakor tartják a városi megemlékezést a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony-templom melletti millenniumi emlékparkban. Az ünnepélyes zászlófelvonást követően Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő mond ünnepi beszédet, majd közös imát mondanak az el­esett hősökért. Nagykanizsán vasárnap 14 órakor a Tripammer utcai köztemetőben, a doni emlékműnél a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége és a nagykanizsai hadigondozottak klubja tart koszorúzással és gyertyagyújtással egybekötött megemlékezést. Vasárnap Lentiben, Bárszentmihályfa városrészben a 11.30-kor kezdődő szentmiséhez kapcsolódva tartják a hősök napi megemlékezést és koszorúzást a világháborús emlékműnél. 

Az elhurcoltakra emlékeznek 
Nagykanizsán vasárnap 10.30-kor a zsinagógában a városból és környékéről elhurcolt áldozatok előtt hajtanak fejet. A megemlékezést dr. Székely István, a Nagykanizsai Zsidó Hitközség elnöke nyitja meg, majd Radvánszki Péter rabbi tart gyászistentisztelet. 

Májusfa-kitáncolás 
Szombaton májusfa-kitáncolásra várják az érdeklődőket Zalaegerszeg botfai városrészében. A gyermekjátszópark 15 órakor nyit, a Zala Különleges Mentők 16.30-tól tartanak bemutatót, a megnyitó 18 órakor kezdődik. Ezt követően Furján Gellért atya megszenteli a májusfát, majd az Őszirózsa Nyugdíjasklub dalköre, aztán a Botfai citerazenekar lép fel, Jurina Beáta és Bellus Attila 19 órától örökzöld slágereket énekel, majd Éder Gabee szórakoztatja a nagyérdeműt. 

Orgona és zongora 
Orgona- és zongorakoncertet ad a Zala Szimfonikus Zenekar ma 19 órakor Zalaegerszegen, a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. Felcsendül egyebek mellett Händel B-dúr orgonaversenye és Beethoven c-moll zongoraversenye, a szólót Mátyás István orgonaművész, illetve Tóth László zongoraművész játssza. A koncert bevételét a falumúzeumban található, 1797-ben készült Klügel-orgona felújítására ajánlják fel. 

Érték vagy! 
„Érték vagy!” címmel rendeznek jótékonysági sport- és játéknapot szombaton 9.30 és 13 óra közt a vonyarcvashegyi sportpályán. Vetélkedők, versenyek és színpadi programok szolgálják a kikapcsolódást. 

Gyenesdiási programok 
Szombaton egész nap nyárváró SUP-evezésre csábítanak a Balatonon, Gyenesdiáson, a Diási játékstrandon található Kajakszigetnél. Ugyanezen a napon 10 órától kitáncolják a májusfát a Kárpáti korzón. 

Pályaavató 
Vasárnap 14 órától avatják az Ady Endre utca 47. alatti új pumpapályát Keszthelyen, ahol bemutatók is várják az érdeklődőket, majd a fiatalok saját eszközökkel kipróbálhatják a létesítményt, amit kerékpároktatók koordinálnak. 

Forrástúra 
Nagybakónakon szombaton 6. alkalommal szervezik meg a Bakónaki forrástúra elnevezésű kalandtúrát. Regisztrálni 8-tól 10 óráig lehet a sportpályán, innen közel 10 kilométert tesznek meg a résztvevők. Idén új helyszíneket lehet felfedezni, közben számos feladatot kell megoldani. A cél az Árpád-forrásnál lesz. 

Óriási akadálypálya 
Beleznán, a kultúrudvarban szombaton 11 órától hazánkban először mutatkozik be a Ninja Warrior akadálypálya, melyet a gyereknap alkalmából kicsik és nagyok egy­aránt kipróbálhatnak. 

Ökonap a Csótónál 
Nagykanizsán, a csónakázótónál ma 9.30-kor kezdődik a miklósfai iskola szervezésében az ökonap. A szervező intézményen kívül a palini és a kiskanizsai iskola tanulói képviseltetik magukat, akiket különféle játékos feladatok várnak a tanösvényen, de lesz tájfutás és kincskeresés is. 

Premier Táncklub 
Nagykanizsán szombaton 18 órakor a HSMK-ban „Ha a táncunkat nézed, a szívünk szavait hallod” címmel szervezi meg gálaestjét a 22 éves születésnapját ünneplő Premier Táncklub. A fiatalok kétéves kényszerpihenő után kétórás műsorral készülnek, hogy méltóképp ünnepeljék meg az elmaradt 20 éves jubileumukat. 

Horgászverseny gyerekeknek 
Nagykanizsán vasárnap 8 órakor a Csónakázó-tónál gyermeknapi horgászversenyt tartanak. A viadal a nagykanizsai horgászegyesületek összefogásával és a Magyar Országos Horgász Szövetség támogatásával valósul meg. 

Megnyílik a művésztelep 
Kisrécse-Kend­li­ma­jor­ban vasárnap 19 órakor tartják a 30. Ludvig Nemzetközi Művésztelep ünnepélyes megnyitóját. Az ingyenes programon a műterem előtt Nagykanizsa város vegyes kara és Tiborcz Iván dzsesszzenész szolgáltatja a műsort, majd üdvözlik a képzőművészeket. 

Imaházszentelés 
Surdon vasárnap 14 órakor az evangélikus egyházközség nemrégiben felújított imaházát Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna esperes szenteli fel. 

Összművészeti fesztivál 
Pénteken Gutorföldén, a művelődési házban 18 órától rendezik meg az összművészeti fesztivált, ahol helyi alkotók mutatják be munkáikat. 

Bérmálás és avatás 
Szombaton Lispeszent­ador­jánban tartanak bérmálást 10 órától, és a helyi templomban végzett felújításokat is avatják. 

Falunap 
Szombaton Lovásziban tartanak falunapot. A program 14 órakor kezdődik kulturális műsorral, melyben helyi és vendégfellépők is szórakoztatják a közönséget. Emellett hirdettek főzőversenyt, lesz egészségsátor és kirakodóvásár is. Delhusa Gjon 19 órakor lép színpadra, ezután bál kezdődik, 21 órakor pedig tűzzsonglőrshow színesíti a programot. 

Hetés vendégül lát! 
Szombaton és vasárnap tartják a Hetés vendégül lát! kulturális és gasztronómiai programot. Szombaton Gáborjánházán helyben sütnek kerek perecet, langallót, de a vendégek megtekinthetik a nyitott értékteret és a szőttesműhelyt is. Szíjártóházán búbos túróval és babsalátával, Zalaszombatfán fumuval, a baba alakú kaláccsal várják a közönséget. Kinyit a szőttesmúzeum, és kosárfonás-kiállítás is szerepel a programban. Vasárnap Bödeházán 11.30-kor szentmisével kezdődik a rendezvény, majd a kultúrpajtában kiállítás és kulturális műsor és helyi termékek kóstolója várja az érdeklődőket. 

Háromszenteki búcsú 
Vasárnap tartják Pákán a háromszenteki búcsút. A program 9 órakor kezdődik, lesz főzőverseny, 11.30-kor szentmise, délután zenés kulturális műsor szórakoztat. 

Vásár és rétesnap 
Szombaton 8 és 12 óra között termelői piacot és kézműves vásárt tartanak Galambok piacterén, s ez idő alatt tapasztalt réteskészítők mutatják be a látogatóknak a réteskészítés fortélyait. Szombaton 8 órától pünkösdi termelői vásár lesz a felsőrajki pajta alatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában