Tárlat

2022.05.28. 18:00

„Mint csírás mag, ha megfogan” - kiállítás nyílt Nagykanizsán

„Mint csírás mag, ha megfogan” címmel nyílt meg csütörtökön a Hevesi Sándor Általános Iskola galériájában az intézmény diákjainak alkotásait felvonultató kiállítás.

Horváth-Balogh Attila

Hagyományosan ez az év zárókiállítása, amelynek megnyitóján Lengyák István galériavezető pedagógus köszöntötte a megjelenteket, majd Farkas György Patrícia, az iskola rajz- és művészettörténettanára nyitotta meg a tárlatot.

– Mindig örömmel tölt el, amikor a tanév végéhez közeledve az iskolánkba járó gyermekek rajzai kerülnek ki a galéria falaira – mondta. – Ez annak a jelentőségteljes időszaknak az eredménye, amelyet néhány hónap szorgos munkája előz meg. A járványhelyzet óta minden együtt töltött időt sokkal jobban értékelünk, mint azelőtt. Hónapokat töltöttünk az otthonunkban, bezárkózva, nagyon nehéz időszak volt ez mindnyájunknak, de legfőképp a gyerekeknek. Sokuknak adott erőt, ha bele tudtak kapaszkodni valami olyanba, ami megnyugtatta kicsit a lelküket. Az egyik ilyen dolog a rajzolás, az alkotás volt – mondta a tanárnő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában