Érettségi

2022.05.03. 17:02

Megoldható volt a középszintű érettségi a nagykanizsai Batthyány-gimnázium diákjai szerint

Ahogy az országban mindenütt, úgy a Batthyány-gimnáziumban is a matematika tantárggyal folytatódtak az írásbeli érettségi vizsgák. A kanizsai intézményben 143 tanuló adott számot a tudásáról közép szinten, míg 40 fő emelt vizsgát tett.

Benedek Bálint

Fotó: Szakony Attila

Fotó: Szakony Attila

A feladatlapok kiosztása előtt Dénes Sándor igazgató elmondta: szerencsére az idén már mindenféle egészségügyi korlátozás nélkül írhattak a diákok, mely lelkileg is nagy megkönnyebbülést jelentett számukra.

Az egyik diák, Jáger Laura reál osztályba jár, ahol emelt szinten tanulta a matematikát. Szerinte rendkívül változatos feladatsort állítottak össze, de valami hasonlóra lehetett számítani. Szinte minden témakört fel kellett dolgozni, voltak egyenletek, geometriai és algebrai feladatok.

- Az iskolai fiú-lány arányokról, az új autók értékcsökkenéséről és szőlőtermesztésről is kaptunk szöveges feladatokat, érdekes kihívást teljesítettem – folytatta az informatikusnak készülő lány. – Persze apró hibáim biztosan lesznek, mert néhány feladatot egy kis figyelmetlenség miatt elronthattam, de nem volt nehéz. Aki nem matekos, az talán másképp vélekedik.

Fotó: Szakony Attila

Évfolyamtársa, Horváth Barnabás valóban más szemszögből tekintett a számára mumus matematika tantárgyra. Ettől függetlenül a feladatlapot nem érezte túlságosan nehéznek, bár az exponenciális egyenleteket kihagyhatták volna belőle. Ettől függetlenül úgy érzi, hogy talán a négyes érdemjegyet megszerezheti.

Az intézmény matematika tanára, Hosszu Edina szerint az első 45 perces feladatlapon egyszerű definíciókat kellett ismerniük a gyerekeknek. A második rész a 135 perces feladatsora ugyancsak nem okozhatott nagy fejtörést, volt benne némi statisztika, ezt követően hosszabb szöveges példák jöttek, melyek megoldása nem volt túlságosan bonyolult, s szintén megfelelt a középszintű követelményeknek. 

Forrás: Szakony Attila

A hét további programja a következőképp alakul: ma történelemből, csütörtökön angol, míg pénteken német nyelvből írnak érettségit a tanulók. A szóbeli vizsgák június 13-án hétfőn kezdődnek és 21-ig tartanak, valamint informatikából, s idegen nyelvből előrehozott érettségiket is tartanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában