Az első vendégeket is köszöntötték

2022.05.01. 10:36

Megnyitották a kültéri medencék egy részét a Zalakarosi Fürdőn (videó)

Szombaton megnyitották a kültéri medencék egy részét a Zalakarosi Fürdőn és az első vendégeket is köszöntötték.

Korosa Titanilla

Megnyitották a kültéri medencék egy részét a Zalakarosi Fürdőn

Fotó: Szakony Attila

A szezonnyitásra hagyományosan május elseje környékén kerül sor Zalakaroson ünnepség keretében. Itt Novák Ferenc polgármester és Martinné Müller Andrea üzemeltetési vezető köszöntötte a megjelenteket.

A polgármester felidézte a fürdő történetét, mikor az 1960-as évek elején szén-hidrogének után kutatva előtört az ásványi anyagokban gazdag forró víz a földből. A fürdő 1965-ben nyitott meg, akkor még inkább strand jelleggel, de akkor a megye egyetlen termálfürdője volt, 1967-ben már 54 ezer belépőt adtak el. Nagy sikere volt az 1973-ban bevezetett éjszakai fürdőzésnek is. Majd 1974-re pedig hagyománnyá vált, hogy a zalakarosi legyen az ország legkorábban megnyitó strandfürdője.

Martinné Müller Andrea arról beszélt, hogy a Zalakarosi Fürdőn 12 hektárnyi gyönyörű zöld terület, 22 medence, vízi világ, szaunák, csúszdák, gyermekmedencék, termálvizes fürdők, élmények, szórakozás és gyógyulás vár az ide látogató vendégekre. Zalakaros a Nyugat Balatoni régió legnagyobb családbarát fürdőjeként, nemcsak a fürdőzés élményét nyújtja látogatói számára, de egy aktív kikapcsolódást biztosít a fürdőzőknek a számtalan program lehetőség közepette. A tavalyi évtől egy teljesen új beléptetési rendszerrel indították el a nyári szezont, modernebb, nyitottabb, vendég orientáltabb fürdővel találkozhatnak az érkezők, mely lehetővé teszi szinte a teljes készpénzmentességet a fürdő területén.

Egyenlőre a gyógyvizes medence, a 4-es számú termálvizes medence és a sportmedence áll a vendégek rendelkezésére. A többi medencét és szolgáltatást a következő időszakban folyamatosan nyitják meg, a családi csúszdapark május 20-tól, az Adrenalin csúszdaegyüttes július 1-től válik elérhetővé a látogatók számára. A strandi kínálaton felül az élményfürdő kinti medencéje egész évben nyitva áll. A fürdőn a korábbi alap és komplex belépőjegy helyett született meg egy szélesebb szolgáltatási palettát magában foglaló több generációs napijegy. A nyári időszakra pedig izgalmas, mozgalmas programokkal készülnek.

Galéria:

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában