A koraszülöttekért

2022.05.16. 06:50

Ismét elindult a jótékonysági futás Zalaegerszegen

Hatodik alkalommal indult a koraszülötteket támogató jótékonysági futás mezőnye vasárnap a megyeszékhelyről. 

Arany Gábor

Most is a ZalaZone fogadóépülete volt a keszthelyi Fő térre vezető 66 kilométeres táv rajthelye. Szám szerint ez volt a a hetedik jótékonysági futás, ugyanis  járvány idején a résztvevők egyénileg teljesítették a vállalt penzumokat, és akkor összesen 10 ezer kilométert futottak, árulta el dr. Gárdos László, a verseny szervezője. Ebben az évben pedig 700 résztvevő, azaz 90 csapat és 40 egyéni induló nevezett be, ami rekordnak számít. 

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter bejelentette, hogy a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány 100 millió forint támogatást kapott új speciális mentőgépkocsi kifejlesztésére.

A startnál ott volt Vigh László országgyűlési képviselő is, aki közölte: a ZalaZone fogadóépülete harmadik alkalommal rajthelye a jótékonysági futásnak és mivel a körülmények ideálisak a versenyzők kiszolgálására, ezért mindig ez lesz a jótékonysági rendezvény kezdőpontja. Azt is elárulta, hogy a versenyre nevezési díjként 100 ezer forint fizetett be, és a táv legelején a mezőnnyel is tartott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában