Országfásítási program

2022.05.09. 07:00

Harminc fát ültettek el Liszóban

Az Agrárminisztérium Országfásítási programjának keretén belül településfásításra 30 fát nyert a közösség. Szombaton a falu központjában ültették el a növényeket.

Benedek Bálint

Szivarfát ültetnek a hivatal épülete előtt, balról: Rikli Milán, Novák Roland és Novák Csaba

Forrás: Gergely Szilárd / Zalai Hírlap

A munkában részt vett Novák Csaba polgármester is, aki elmondta: a kiírás szerint 19 fafajtából lehetett választani, végül 15 gömb szivarfa, valamint 15 ezüst hársfa mellett döntöttek. Előbbi díszfák a hivatal épületének környékére kerültek, míg utóbbiak a szabadtéri színpad melletti területet díszítik. Ráadásul a hárs másik előnye, hogy kitűnő gyógynövény, valamint a liszói méhészek közösségének is szerettek volna kedvezni ezzel a gesztussal.

– A pályázatban szerepelt, hogy erdészek segítsék az ültetést, ebben a Zalaerdő Zrt. munkatársai közreműködtek – fogalmazott. – Ásót ragadott minden korosztály, a középiskolás fiatalok a közösségi szolgálatuk egy részét töltötték el itt. A lányok a konyhán segítettek, hiszen ebéddel is megjutalmazták a legényeket.

A település amellett, hogy fákkal gazdagította a falu közterületeit, a pályázat keretében kapott még az ültetéshez szükséges karókat, kötözőket, törzsvédőket, fenyőkérget a takaráshoz, sőt még egy madár­odút is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában